Június közepén indult el a koronavírusról szóló nemzeti konzultáció, a nagy érdeklődés miatt az eredeti kitöltési határidőt emiatt meg is hosszabbították. Az íveket augusztus végéig több mint 1 680 000-en töltötték ki. Mostanra pedig befejeződött a lapok feldolgozása és értékelése is.
A kérdőíven 13 kérdés szerepelt. A válaszadók egyebek mellett – véleményt mondhattak arról, hogy milyen védelmi intézkedéseket tartanának szükségesnek a koronavírus második hulláma esetén.
„83 százalék a maszkviselés létező szabályait ítélte a legfontosabbnak az eredményes védekezéshez”
– mondta el Gulyás Gergely.
A magyarok szerint a maszkviselés a legfontosabb védekezési eszköz, ez derült ki a beérkezett válaszokból, és erről beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely az adatokat ismertetve hozzátette:
a válaszadók csaknem 80 százaléka tartotta fontosnak a rendezvények korlátozását, és ugyanennyien foglaltak állást az országhatárok lezárása mellett.
„A távolságtartással 78 százalék ért egyet, a védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozását 64 százalék támogatja, az időseknek fenntartott védett idősáv támogatottsága 62 százalékos; ingyenes parkolás és oktatási intézmények bezárása 61 százalék. Kijárási korlátozás 59 százalék” – ismertette az eredményeket Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A konzultációban az idősotthonok védelméről és a védőfelszerelésekről is szerepelt kérdés, valamint arról, hogy fenn kell-e tartani a járványügyi készültséget az egészségügyben, amíg fennáll a második hullám veszélye. Utóbbival csaknem 1,6 millió válaszadó értett egyet. És még többen mondták azt, hogy szükség van az idősotthonok fokozott védelmére.
Az egyik legnagyobb egyetértés pedig abban a kérdésben mutatkozott meg, hogy törekedni kell-e arra, hogy a védekezéshez szükséges felszereléseket Magyarországon lehessen előállítani, így csökkentve a kiszolgáltatottságunkat. 1,65 millióan gondolták azt, hogy igen.
A nemzeti konzultáció komoly szerepet tölt be a kormány munkájában – és annak ellenére is, hogy a baloldal rendszeresen támadja – nagyon sikeres volt – jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1-en.
Úgy fogalmazott: „A migrációval, a Soros Györgygyel kapcsolatos konzultáció volt csak ennél a konzultációnál sikeresebb.
Mindig olyan intézkedéseket igyekszik hozni a kormány, ami lehetőség szerint az emberek véleményével találkozik,
itt is fontos volt, hogy azokat a lépéseket, amelyeket a kormány alkalmaz, azokat az emberek támogatni tudják.”
A kormány a hivatalos honlapján ismertette az adatokat, és köszönetet mondott mindenkinek, aki kitöltötte az íveket. Úgy fogalmaztak: az, hogy ilyen sokan mondták el a véleményüket, tovább erősítette a járvány elleni összefogást.