×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Pedofilügy: politikai tőkét akarnak kovácsolni Bús szerint

 

Vadai Ágnes, a DK alelnöke és Kiss László (Momentum–DK–MSZP–PM–LMP) óbudai polgármester állításai súlyos csúsztatásokat tartalmaznak, egyértelműen politikai tőkét akarnak kovácsolni az ügyből – reagált Bús Balázs (Fidesz–KDNP), a III. kerület előző polgármestere arra, hogy a DK szerint Óbuda előző, fideszes városvezetése eltitkolt egy pedofilügyet.

A DK alelnöke csütörtöki online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a gyanú szerint egy önkormányzati óvodában dolgozó óvónő korábban pedofil felvételeket készített a rábízott gyerekekről, és az esetről a III. kerület akkori fideszes önkormányzati politikusai, köztük Bús Balázs volt polgármester is tudott.

Bús Balázs csütörtöki közleményében azt írta: a 2019 márciusában indított nyomozás során az előző önkormányzati vezetés teljeskörűen együttműködött a nyomozó hatóságokkal és az érintett óvoda vezetésével.

Az érintett óvodapedagógus munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették a folyamatban lévő nyomozás érdekeire figyelemmel, és az ügy felderítése érdekében a nyomozó hatósággal egyeztettek és iránymutatásai alapján jártak el mindenben. A teljes diszkréció a nyomozó hatóság kifejezett kérése volt, tekintettel a feltételezett bűncselekmény súlyára és tárgyára – mutatott rá.

Bús Balázs kitért arra is, hogy Kiss László jelenlegi polgármester egy nagyon fontos tényre nem hívja fel a figyelmet az ügy kapcsán, ugyanis a nyomozás idén áprilisában, azaz az ő polgármestersége idején zárult le és történt meg a vádemelés.

Ez az jelenti: már az új önkormányzati vezetésnek volt lehetősége arra, hogy egy már lezárult nyomozást követően, a vádemelésben megfogalmazottak alapján vizsgálatot indítson, és tegyen lépéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében – írta.

Bús Balázs hangsúlyozta: az előző vezetés minden, gyermekeket érintő, bántalmazással összefüggő és egyéb ügyben segítséget nyújtott mind a szülőknek, mind a pedagógusoknak, kiemelt hangsúlyt helyezve a gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékony működtetésére.

Így teljes körű pszichológiai és jogi segítséget ajánlott a III. kerület korábbi vezetése az érintetteknek, amelynek költségét az önkormányzat magára vállalta – közölte.

Kiss László polgármester ebben a rendkívül érzékeny ügyben politikai pedofíliát valósít meg, a nyomozás lezárásából adódó kötelezettségeit az előző vezetést hazug módon megvádolva teljesíti” – fogalmazott.

Hozzátette: sajnálják, hogy az ügyet csak így sikerül kezelnie, és az egyébként üdvözlendő prevenciós intézkedéseit politikai köntösbe bújtatva, az előző vezetést rágalmazva igyekszik eladni.

A címlapfotó illusztráció.