A köznevelés felkészülten és fegyelmezetten védekezik a járvány ellen

 

Az iskolakezdés első hónapjának tapasztalatai alapján megállapítható: felkészültek az intézmények és fegyelmezett a védekezés a köznevelésben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel. Ismertették: az iskolai testhőmérséklet-méréshez az eszközöket megyénként szeptember 29-én és 30-án osztják ki.

A szaktárca összegzése szerint rendkívüli szünetet szeptember 28-án az óvodák csupán fél százalékában – 2947 óvodai feladatellátási helyből 17-ben, a 3079 iskolából pedig csak 7 helyen hirdettek meg. Tantermen kívüli, digitális munkarendet 118 intézményben rendelt el egy-egy osztály számára az operatív törzs, ez azt jelenti, hogy az iskolák négy százaléka érintett.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése értelmében október 1-jétől tovább fokozzák a védekezést: valamennyi köznevelési intézményben a belépéskor mérik majd a gyermekek, a tanulók és az ott dolgozók testhőmérsékletét, ami segít kiszűrni a betegeket és ezzel csökkenti a fertőzés kockázatát.


A járvány elleni védekezés közös feladat, ezért a testhőmérséklet-mérést pedagógusok, nevelő-oktató munkát segítők, technikai dolgozók, felsőbb éves tanulók egyaránt végezhetik majd, ehhez a kormány több mint 41 ezer érintésmentes digitális hőmérőt oszt ki az intézményeknek, fenntartótól függetlenül – írták. Kiemelték: minden állami, egyházi, önkormányzati vagy magánintézmény, iskola és óvoda kap eszközt.

A hőmérők kiosztása a kormányhivatalok szervezésében megyénként, szeptember 29-én és 30-án zajlik majd.

Százhúsz, nagy tanulói létszámú, egyetlen bejárattal rendelkező iskolában - a zökkenőmentes beléptetés érdekében - a digitális hőmérők biztosítása mellett hőkamerás beléptető rendszert is telepítenek – jelezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A címlapfotó illusztráció.