×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rutt-e a likas Európa?

 

Még hogy ne szeretné Magyarországot Mark Rutte holland kormányfő! Hiszen földrajzot is Petőfitől, a János vitéz alapján tanult. Íme: „Ekképen jutottak át Lengyelországba,/Lengyelek földéről pedig Indiába;/Franciaország és India határos,/De köztök az út nem nagyon mulatságos.” Több mint valószínű legalábbis, hogy innen meríti elképesztő tervét, miszerint újra kéne alapítani az Európai Uniót Magyarország és Lengyelország nélkül.

Rutte földrajzi atlaszán Románia bizonyára Ausztriával, Horvátország a Benelux-államokkal határos; mert ha így lenne, talán akkor lehetne megvalósítani az általa „újragondolt” Uniót anélkül, hogy valami gigászi méretű lyukrendszer nyílna meg a kontinens kellős közepén. Az, hogy rút-e, vagy stílusosan szólva, Rutt-e a tervezett újdonúj kontinens, ízlés kérdése, de az tény, hogy e megszakításokkal úgy nézne ki, mint Hirosima öt perccel az után, hogy Amerika egy atombombával „újragondolta” a japán nagyváros struktúráját.

Az újdonúj Európa (megfigyelték, hogy minden újításnál kb. a felére csökken a szerencsétlen kontinens?) valutája lehetne a lyukas kontinenst jelképező likas kéteurós, persze nikkelből, a takarékosság jegyében. Ha már új szerződés, új jelképrendszer is dukál: himnusza az immár Marx- és Lenin-szobrokat állító, büszke EU-polgároknak természetesen az Internacionálé lehetne; zászlajuk szivárvány alapon a BLM fekete öklös emblémája, közepén egy szép, nagy vörös csillaggal. És akkor nem kéne állandóan huzakodni azon, hogy hány tagállam van, vagy mennyi volt, és pillanatnyilag a tagállamok/csillagok arányát tekintve mi a legideálisabb számjegy az eredetileg Szűz Máriára utaló, 12 csillag helyén.

Hogy Rutte se maradjon ki a jóból, az EU új jelképei közé fölvehetnék a kannabiszt: a hazánkat évek óta egy ószövetségi próféta hevével ostorozó hollandus kormányának ugyanis két szereplője kényszerült lemondásra egy drogbárótól származó kenőpénzek miatt. Ard van der Steur igazságügyi miniszter 2017 januárjában, míg elődje, Ivo Opstelten miniszter és helyettese, Fred Teeven 2015-ben repült a botrányok következtében.

Bár Orbán Viktor nem értette, hogy az új (de ezek szerint, hiszen megint újra alapításra vár, még nem eléggé új) Európa e Csehovtól ismert Prisibejev altisztje miért támadja őt és hazánkat ilyen szertelen gyűlölettel, az utóbbi időszakban számos példáját láthattuk annak, hogy Rutte otthon is, megállás nélkül képes az észt osztani. Míg Csehov komikus figurája, a fontoskodó Prisibejev képes a gyanútlanul korzózó polgároknak nekirontani, hogy merő magánszorgalomból megkezdje feloszlatásukat, Rutte hasonlóan komikus jelenetek tucatját produkálja. Kioktatta a futballszurkolókat, hogy azok – a vírus okán, s ezen összefüggéseket valószínűleg csak ő maga értette –, ne énekeljenek és ne kiabáljanak, s a magyar elvtársaihoz hasonlóan, akik ugyanilyen hévvel rongyolnak neki nemzeti hagyományainknak, kirohanásokat intézett a gyermekek kedvenc karácsonyi figurája, a Fekete Péter ellen.

A Rutte-féle rút, likas Európát tehát besorolhatnánk e bohózatba illő figura, a rá kiszabott ítélet után is az összegyűlt embereket szétzavaró Prisibejev renegát világának újabb termékei közé. Csakhogy e lik, e hasadás, ha a térképet megnézzük, kínosan egybeesik, s a magyar határnál meg is egyezik az egykori vasfüggöny vonalával. Úgy tűnik, a Lenin-szobor felállítása után a berlini falat is felhúznák újra a haladó szemléletű uniós vezetők. Csak kicsit keletebbre.