Nem kell karanténba vonulniuk a romániai önkormányzati választásokra kiutazóknak

 

Korlátozások nélkül térhetnek vissza Magyarországra az állandó magyarországi tartózkodási jogosultsággal rendelkező román vagy kettős állampolgárok, ha azért utaznak Romániába, hogy részt vegyenek a vasárnapi önkormányzati választásokon.

Ezt Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára jelentette be pénteken. Videoüzenetét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) osztotta meg a világhálón.
Az államtitkár elmondta: fontosnak gondolják, hogy minden érintett részt tudjon venni a voksoláson.


Ezért döntött az operatív törzs arról, hogy nem kerülnek karanténba Magyarországon azok, akik részt vesznek a választáson, és ezt a román személyi igazolványukra a szavazáskor ragasztott matricával tudják igazolni.

A szavazók és kiskorú gyermekeik vasárnap reggel 8 órától hétfőn reggel 9 óráig a magyar-román határ bármelyik átkelőhelyén korlátozások nélkül térhetnek vissza Magyarországra.

Romániában vasárnap tartják az önkormányzati választásokat, amelyeket a koronavírus-járvány miatt halasztottak júniusról mostanra.