Mintegy 13 milliárdot biztosít a kormány az illegális hulladék felszámolására

 

Az illegálisan elhelyezett hulladék felszámolására indított Tisztítsuk meg az országot! elnevezésű program első ütemére 13 milliárd forintot biztosít a kormány – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára szerdán Esztergomban.

Boros Anita a város egyik külterületi, nagy kiterjedésű, illegális hulladéklerakójánál tartott sajtótájékoztatón kiemelte, ebből az összegből elsőként a legszennyezettebb területeket hozzák rendbe.

Az államtitkár hozzátette, szeptember végén zárul az országos program próbája, amelyben több településtípuson, illetve jellemző lerakóhelyeken vizsgálták a szemét összetételét.


Hernádi Ádám (Fidesz–KDNP) polgármester elmondta, a 25 és 40 ezer közötti lakosságszámú, megyei jogú városi ranggal nem rendelkező települések közül a napokban megjelent kormányhatározat Esztergomot jelölte ki a mintaprogram megvalósítására.

A városban december végéig 10 helyszínről 450 tonna illegális hulladékot szállítanak el. Ehhez a kormány 15 millió forintot biztosít, az önkormányzat pedig visszatérően ellenőrzi a megtisztított területeket – ismertette a polgármester.

Több mint 5,5 ezer köbméternyi hulladék terheli a Pilisi Parkerdőt

Az idén több mint 5,5 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladékot találtak a Pilisi Parkerdőben az erdészek – közölte a nemzetközi hulladékgyűjtő nap alkalmából a Pilisi Parkerdő az MTI-vel szerdán.

A hulladékokat a Tisztítsuk meg az országot! program keretében mérték föl, és a főváros IX. kerületéből, egy 3 hektáros erdőből már el is szállítottak 170 köbméternyit.

A közlemény szerint a parkerdő minden évben százmilliós nagyságrendű összeget kénytelen a hulladékok elszállítására költeni. Ekkora összegből legalább 20 hektár erdőt telepíthetnének évente – jegyezték meg.

Hozzátették, hogy a Pilisi Parkerdőben nemcsak az évi 25 millió látogatói alkalom terheli a környezetet. Vannak, akik a hulladéklerakás költségeit azzal akarják megspórolni, hogy az erdőkben raknak le ipari, építési, és kommunális hulladékot, holott – a közvélekedéssel ellentétben – még a zöldhulladéknak sincs helye a természetben, tehát a levágott füvet, fát, lehullott gyümölcsöket sem szabad odavinni - hívták fel a figyelmet a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.