Utcai demonstrációk megszervezése és a rendőrség provokálása már egyfajta technológia

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakítása kapcsán messze nem arról van szó, hogy itt a diákok féltenék a valamiféle vélt jogaik elvételét, hanem

ezeket a fiatal embereket fölhasználják és kihasználják,


gyakran úgy, hogy nem is tudnak róla, egyfajta eszközök egy rendszerben – mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A szakértő véleménye szerint

egy olyan folyamatnak lehetünk szemtanúi, amelynek a célja a kormány megbuktatása.

Ennek a folyamatnak egy újabb lépcsőfokát láthattuk, mikor az SZFE blokádját elindították. Nem zárható ki az sem, hogy akár több egyetem hallgatói is kísérletet tesznek arra, hogy egyfajta láncolatot építsenek ki ebből a megmozdulásból – tette hozzá.

Horváth József kiemelte: az ilyesfajta megmozdulások kialakítása, a hangulat fölszítása, az utcai demonstrációk megszervezése és a rendőrség provokálása, ez mind-mind már egyfajta technológia, amit a világban évtizedek óta gyakorolnak ezek a fajta erőcsoportok.


A teljes műsor itt hallgatható meg.

A címlapfotó illusztráció.