A kormány a gyakorlatias megoldásokat keresi

 

Új egyensúlyra van szükség Budapest közlekedésében – hangsúlyozta a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján.

A Duna-part közelében a déli összekötő vasúti hídnál tartott sajtótájékoztatón Fürjes Balázs elmondta: a kormány Budapest fejlesztése során a gyakorlatias megoldásokat keresi, elsősorban a közlekedésre, az otthonteremtésre és a zöld területek növelésére koncentrál. Ezek közül is a közlekedés fejlesztése a legfontosabb, mert ez érinti a legtöbb embert, és ez igényli a legtöbb erőforrást, célja, hogy az emberek gyorsabban és kényelmesebben utazhassanak, kevesebb legyen a dugó és tisztább a levegő.

Szükség van új egyensúlyra a közlekedésben a közösségi, az egyéni autós, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés, továbbá Budapest és az agglomeráció között. Budapesten él másfél millió ember, és naponta további másfél millió utazik a fővárosba dolgozni, tanulni, nagyobb részt autóval. A legfontosabb a közösségi, azon belül is a kötöttpályás közlekedés fejlesztése, hogy minél többen ezt válasszák gépkocsi helyett – mondta az államtitkár.


Megéri a közösségi közlekedés fejlesztése,

az esztergomi és a székesfehérvári elővárosi vasútvonalak fejlesztésének eredményeként azokon a vonalakon megduplázódott az utasok száma

– tette hozzá.

A Duna kötöttpályás átjárhatósága túlnyomórészt a déli összekötő vasúti hídon múlik, ezért nagy jelentőségű annak felújítása, a hídelemek és sínpárok cseréje, illetve bővítése, aminek eredményeként lesz egy új, harmadik sínpár is. Jelenleg óránként és irányonként két elővárosi vonat haladhat át, a felújítás után hat.

A déli összekötő vasúti híd folytatása a déli körvasút lesz a Kelenföldi és a Ferencvárosi pályaudvar között. A cél, hogy minden irányban negyedóránként induljon szerelvény az elővárosi vonalakon, és megduplázódjon a forgalom – mondta az államtitkár.

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója kiemelte, hogy

 a híd az első fontos lépés a déli körvasúthoz.

Jelenleg szinte minden elővárosi vonat egy budapesti fejpályaudvarra fut be, mint egy zsákutcába. Ezen segít majd a körvasút, ami lehetővé teszi, hogy több szerelvény jusson be a fővárosba. Ehhez jelenleg hiányzik a kapacitás és a megállók. Előbbin segít a déli összekötő vasúti híd, utóbbin a megállók létesítése:

Kelenföld után az első Budán a Nádorkert a Kopaszi-gátnál, a második Pesten, a Művészetek Palotája mögött a Közvágóhídnál, a harmadik pedig az Ecseri úti 3-as metró megállónál lesz – magyarázta a szakember.

Így a déli körvasút három metróvonalat is érint majd: az Ecseri útnál a 3-ast, Kelenföldnél a 4-est és a Közvágóhídnál a leendő 5-öst, de a körvasút Kelet- és Nyugat-Magyarországot is legalább 3/4 órával közelebb hozza egymáshoz azzal, hogy a vonatoknak nem kell a budapesti fejpályaudvarokra befutniuk – tette hozzá Vitézy Dávid.

Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy

Magyarországon a legjelentősebb vasúti híd a déli összekötő, amely Kelet- és Nyugat- Magyarországot kapcsolja össze.

Idén az első fél évben több mint 50 ezer szerelvény, napi 277 vonat, egy év alatt több millió utas közlekedik ezen a hídon. A déli körvasút kulcsfontosságú fejlesztés.

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón elmondta: a most induló munkálatok a tervek szerint két év múlva, 2022 szeptemberében érnek véget. A híd alszerkezetében a pesti oldalon csak kisebb korrekciók lesznek, a budai oldalon viszont 15 méterrel hátrébb kerül a hídfő, ennyivel nő a híd alatti tér.

Évszázados álmokat megvalósító munkálatok kezdődtek el,

már a vasúttársaság 1916-os terveiben szerepelt a most elinduló fejlesztés – jegyezte meg Nyul Zoltán.

A déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában valósul meg.

A kivitelezést a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. végzi nettó 36 milliárd forint értékben. Az összekötő vasúti hidat a déli körvasút fejlesztésének részeként korszerűsítik. A teljes program a NIF Zrt. és a Budapest Fejlesztési Központ együttműködésében valósul meg, több ütemben.

A címlapfotó illusztráció.