×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elkészült Magyarország Mesterséges intelligencia stratégiája

 

Elkészült Magyarország Mesterséges intelligencia (MI) stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt – mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke.


Jakab Roland az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, kiemelt cél, hogy minél többen ismerjék meg a technológiát, és 2030-ig egymillióan találjanak maguknak magasabb hozzáadott értékű, mesterséges intelligenciát használó munkakört. A stratégia szerint a mesterséges intelligencia használata 2030-ra 15 százalékot adhat hozzá a nemzeti össztermékhez Magyarországon.

Kifejtette: az MI az emberi intelligencia valamely részének leképezésére alkalmas szoftver, ami képes támogatni vagy autonóm módon ellátni észlelési, értelmezési, döntési, cselekvési folyamatokat. A technológiát kiemelt gazdasági és társadalmi figyelem övezi – mutatott rá, hozzátéve: azt leginkább az áram elterjedésének használatához lehetne hasonlítani, mert alig észrevehetően van jelen a mindennapokban, és épül be szinte minden eszközbe körülöttünk. Példaként említette az orvosi diagnosztikai eszközöket, az autókat vagy a mobiltelefonokat.

A terveik közé sorolta, hogy százezer emberrel úgynevezett alapozó kurzuson ismertetnék meg a mesterséges intelligenciát. Fontosnak nevezte tudatosítani az emberekben, hogy ez a technológia az emberek munkavégzését segíti.

A stratégia elérhető a Mesterséges Intelligencia Koalíció  weboldalán, a portálon keresztül a technológia alkalmazhatósága mellett tájékozódni lehet a képzési lehetőségekről is – ismertette Jakab Roland, és közölte: a stratégiát kétévente felülvizsgálják, és az adott gazdasági helyzethez igazítják majd.

A címlapfotó illusztráció.