×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Álhír, amit a Népszava terjeszt, miszerint nincs elég lélegeztetőgép

 

Magyarországon nincs olyan intenzív terápiás szakvizsgával rendelkező ember, aki ne értene a lélegeztetőgépek kezeléséhez – ezt mondta az Országos Korányi Intézet főorvosa a közmédiának. Madurka Ildikó hozzátette: nem romlott el lélegeztetőgépük, de annyi tartalék van, hogy az sem jelentene gondot. Az elmúlt napokban a baloldali sajtó és baloldali politikusok is azt híresztelték, hogy nincs elég technikus a gépek kezeléséhez. Az országos tiszti főorvos szerint is teljesen felesleges a lélegeztetőgépek mellé állandó műszaki személyzetet állítani. Müller Cecília cáfolta azt az álhírt is, hogy a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt kórházakban kimerültek volna a kapacitások – hangzott el az M1 Híradójában.

Naponta ellenőrizzük az egészségügyi ellátórendszer feltételeinek meglétét – így reagált az országos tiszti főorvos arra az álhírre, miszerint betelt a lélegeztetőgép kapacitás két fővárosi kórházban. Müller Cecília azt mondta: azért sem fordulhat elő ilyen, hiszen naponta figyelik, rendelkezésre áll-e minden tárgyi és személyi feltétel a koronavírusos betegek ellátására.

Az álhírt a Népszava indította el csütörtökön.

A lap azt írta, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben és a Dél-Pesti Centrumkórházban sincs elegendő eszköz és szabad légzéssegítő berendezés, amikkel a válságos állapotban lévő fertőzötteket ápolni lehetne.

A Korányiban és a Szent Lászlóban annyi a súlyos beteg, hogy a lélegeztető kapacitása betelt” – fogalmaznak a cikkben, ezután arra is utalnak, hogy a Szent János Kórház egyik épületét is emiatt kellett kiüríteni. Bár a Népszava konkrét forrásokra nem, csupán egy a lap birtokába jutott állítólagos belső levélre hivatkozik, a leírtakat ezúttal is szinte az összes kormánykritikus hírportál átvette.

Ha már most lélegeztetőgép szűkében vagyunk mi lesz később?

– ezzel a hangulatkeltő címmel közölte a Népszava által terjesztett információkat a Privátbankár nevű oldal. Csakhogy konkrét tények helyett ők is úgy fogalmaznak: „az a hír járja, hogy a lélegeztető kapacitások beteltek”.

Az Emmi az ágyak, valamint a lélegeztetőgépek pontos számával cáfolta a sajtóban megjelent álhíreket.


Jelenleg összesen 1839 lélegeztetésre alkalmas kórházi ágy van, amelyekből 812 a koronavírus-kezelésére lett felkészítve, és ezeken jelenleg 30 beteg fekszik.

Azoknak a koronavírusos betegeknek a kezelésére, akik nem szorulnak lélegeztetésre 9487 kórházi ágyat jelöltek ki, ebből 386-ot használnak. Lélegeztetőgépből pedig több mint 16 ezer áll rendelkezésre.

Az országos tiszti főorvos azt mondta,

arra is van terv, ha az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Dél-Pesti Centrumkórház mégis megtelne.

A cél, hogy olyan intézményeket jelöljenek ki, ahol minden feltétel adott a koronavírusos betegek ellátására. De ezt a jelenlegi kapacitások egyelőre nem indokolják.

Nemcsak a kórházi kapacitásokat vonta kétsége az elmúlt napokban a baloldali sajtó. A lélegeztetőgépet kezelő technikai szakemberek számát is megkérdőjelezték.

A lélegeztetőgép ugyan egy technikai eszköz, beállítása és kezelése viszont kizárólag az intenzív terápiás szakorvos feladata – erről már a Korányi Intézet főorvosa beszélt a Híradónak.

Madurka Ildikó azt mondta: a Korányiban jelenleg 12 koronavírusos beteg szorul lélegeztetésre, de ennél magasabb azoknak a szerződéses szakorvosoknak a száma, akik kezelni tudják a lélegeztetőgépeket.

A főorvos arról is beszélt, hogy

már az első hullámban is jól álltak lélegeztetőgépekkel, mert modern, 1-2 éves berendezéseik voltak, amelyekhez azóta újak érkeztek.

Azt mondta: ezek a gépek biztonságosak, önmagukat tesztelik, így meghibásodás eddig nem fordult el, de ha mégis, akkor a raktárból újra cserélik.

Az országos tiszti főorvos szerint is teljesen felesleges a lélegeztetőgépek mellé állandó műszaki személyzetet állítani.

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben egyébként van állandó műszaki technikus. De ha nagyobb probléma jelentkezne valamelyik lélegeztetőgépnél, akkor a gyártóval kötött szerződés alapján javítanák vagy cserélnék a berendezést.

A címlapfotó illusztráció.