Tovább terjed a vírus, de jól reagálnak a felelős szervek

 

A járvány második hullámának eddigi legtragikusabb napján vagyunk túl. Nyolc krónikus beteg halt meg egy nap alatt a fertőzöttek közül, és csaknem 600 ember tesztje lett pozitív. Ráadásul újabb idősotthonba jutott be a vírus, ezúttal Nyíregyházán. Azonnal kivonult a járványügyi bevetési egység, és megkezdte a fertőtlenítést – hangzott el az M1 híradójában.

Gázmaszkban és vegyvédelmi ruhában léphettek be a katonák a nyíregyházi Tündérkert Szeretetotthon területére szerdán. Az M1 Híradó úgy tudja, az intézményben is megjelent a koronavírus.

Két ütemben hajtjuk végre a fertőtlenítést. Egyszer egy melegköd-képző hidrogén-peroxid–nátrium-hipoklorit alapú fertőtlenítőszerrel, majd a második körben a Mol Hygi Flow Rapid elnevezésű fertőtlenítőszerrel permetezve. Így ez érinti mind a vizesblokkokat, mind az orvosi helyiségeket, a hálókörleteket, illetve a lakószobákat, közösségi tereket” – mondta Urbán Levente, a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljának századosa elmondta, hogy


Az M1 Híradó információi szerint egy héttel ezelőtt az egyik dolgozó koronavírustesztje pozitív lett, majd azóta többen is megbetegedtek.

Nem ez az első alkalom, amikor idősotthonokban jelenik meg a koronavírus. Egy hete a Fővárosi Önkormányzat fenntartásába tartozó Kamaraerdei úti Idősek Otthonában betegedtek meg csaknem harmincan, közülük egy ember a kórházban életét vesztette.

A koronavírus elleni harc már az online térben is folyik. Az androidos eszközökre írt Vírusradar programot

már 35 ezren használják.

Az alkalmazás segíthet kimutatni, hogy az azonosított fertőzöttek kikkel voltak legalább 15 percig kétméteres távolságon belül.

Sokat tehetünk és a hatóságok munkáját is nagyban segíthetjük, ha például a kontaktkutatások hatékonyságát tudjuk segíteni” – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Jelenleg három koronavírushoz kapcsolódó applikáció fejlesztése folyik.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte: ezekkel az alkalmazásokkal az információk biztonságos csatornákon jutnak el a szakemberekhez. A miniszter közölte: továbbra is folyik a vakcina és gyógyszerkutatás, ezek közül több már a klinikai fázisban tart.

A vírus nem csak a tüdőt támadja

Súlyos szövődményeket hagyhat hátra a koronavírus. Erről beszélt a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa, Szlávik János az M1-en.

Azt mondta: a koronavírusból felgyógyultak jelentős része még hónapokig fáradtságra panaszkodik, a tüdőkapacitásuk szintje gyakran nem áll vissza az eredetire. Hozzátette: az intenzív osztályra került embereknél poszttraumás stressz szindróma is jelentkezhet.

Szívbetegség, az izomrendszert érintő fáradtság, a központi idegrendszert érintő különböző alvászavarok, gyengeség támad a koronavírusos gyógyult betegekre. Úgy tűnik, hogy körülbelül negyven százalékban jelentkeznek ilyen tünetek, ami rendkívül elszomorító, de mutatja azt, hogy ez a vírus nem csak a tüdőt támadja, hanem szinte valamennyi szervrendszert. Tehát ez a vírus rendkívül veszélyes az emberi szervezetre” – fogalmazott

Jár a táppénz a fertőzött pedagógusoknak

A védekezést már csak ezért is komolyan kell venni. A fertőzés most inkább a fiatal korosztályok között terjed, így az iskolákban is.

Pécsett például hét osztálydiákjai és öt pedagógus került egyhetes karanténba hétfőn, miután egy tanár tesztje pozitív lett. Ez idő alatt az érintett diákok digitális oktatásban tanulnak. Közben az iskolában – folyamatos fertőtlenítés mellett – továbbra is folyik az oktatás.

Ezrelékben mérhető az érintettség,

ami általában egy–egy osztályra vagy néhány osztályra vonatkozik. Ezt a helyzetet uralni lehet egyes osztályok digitális oktatásra való áttérésével, illetve néhány intézmény esetében átmeneti szünet bevezetésével” – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a minisztérium közösségi oldalára feltöltött interjúban. Hozzátette: a kormány számolt azzal, hogy meg fog jelenni a koronavírus egyes iskolákban.

Jár a teljes táppénz azoknak a pedagógusoknak, illetve az ő szoros kontaktjaiknak is, akik a munkahelyükön kapták el a koronavírust – erősítette meg Kásler Miklós.

A szerda reggeli adatok szerint újabb 581 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak itthon, így az éppen betegek száma 9653-ra emelkedett. Jelentősen nő az áldozatok száma is: egy nap alatt nyolc ember vesztette életét a vírus miatt. Erre május óta nem volt példa Magyarországon. Az elhunytak száma így 654-re emelkedett. Jelenleg 324 beteget ápolnak kórházban, közülük 18-an vannak lélegeztetőgépen.

A címlapfotó illusztráció.