×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hétfőig lehet jelentkezni az év családbarát vállalata pályázatra

 

Jövő hétfőig jelentkezhetnek hazai kis, közepes és nagy cégek az év családbarát vállalata felhívásra – közölte a pályázatot meghirdető Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a cégek „családbarát intézkedéseiket és emberközpontú működési modelljeiket” bemutatva versengenek a kitüntető címért.

A mozgalom kiemelte, hogy az idén kiemelkedő érdeklődés övezi a pályázatot, hiszen míg az előző években átlagosan hatvan pályázat érkezett, addig idén már csaknem száz cég regisztrált.

A szakmai zsűri kis-, közép- és nagyvállalati kategóriában ítéli oda a címet, de rajtuk kívül számos pályázó elnyeri a családbarát vállalat logót – tudatták.