×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Németh Szilárd: A csepeli HÉV köldökzsinór

 

Megújul és meghosszabbodik a csepeli HÉV - jelentette be Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 Ma reggel műsorában.


Kifejtette: a csepeli HÉV a csepeliek szívügye. „Ez az a köldökzsinór, ami összeköti Csepelt a belvárossal” – fogalmazott, hozzátéve: ez most meghosszabbodik, Szentendréig, vagy Ráckevéig is el lehet majd jutni átszállás nélkül.

Megjegyezte: most Szentendréről Csepelig 4 BKV és 1 átszállójegy szükséges. Ha elkészül a vonal, erre az útra egyetlen jegy is elegendő lesz. A teljes fejlesztés 2024-2025 körül érhet véget – közölte.

Németh Szilárd kiemelte: nem csak a sínek, az infrastruktúra újul meg, új utastájékoztatási rendszer jön létre és az 1964 óta futó szerelvényeket is lecserélik. Hozzátette: nem csak meghosszabbodik a vonal, sokkal több ember kapcsolódhat majd be ebbe a közlekedési formába. A szakemberek szerint akár 4-5-szörösére is növekedhet az utasforgalom.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kérdésre válaszolva azt is elmondta, a koronavírus-járvány elleni védekezés során a második hullámban is ugyanazokat a feladatokat végzik a katonák, mint korábban.

A katonák fertőtlenítik az idősotthonokat, részt vesznek a határzárban, a humanitárius korridorokat is biztosítják. Továbbá a kórházparancsnoki feladatok ellátásában is részt vesznek, és készen állnak a létfontosságú magyar vállalatok működésében való közreműködésre is – fejtette ki az államtitkár.