×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Csak elektromos buszok beszerzését támogatja 2022-től a kormány

 

Az autóbuszok jelentős szerepet töltenek be a tömegközlekedésben, szinte hozzátartoznak a mindennapjainkhoz, ezerszám szállítják az utasokat. A kormány a tervek szerint 2022-től kizárólag az elektromos autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését támogatja majd, és a nemzeti buszstratégia keretében az elkövetkező tíz évben 36 milliárd forintot fordít döntően elektromos buszok vásárlására – hangzott el az M1 Kék bolygó című műsorában.

Pécsett a tíztagú elektromos flotta buszait tesztelik, a visszajelzések kedvezők, ha minden a tervek szerint alakul, a járművek hamarosan forgalomba is állhatnak.

A fenntartható városi közlekedés fejlesztése és az elővárosi vasúti elérhetőség javítása a kevésbé fejlett régiókban című pályázaton elnyert 1,7 milliárd forintos támogatás egyik fő része a tíz elektromos busz beszerzése volt.

Ebből a projektből egy 600 négyzetméteres csarnoképület is megépült, ahol a buszok töltése, éjszakai tárolása is megoldott. Minden buszhoz külön töltő kapcsolódik, és ez egy telephelyen található. Egy töltés minimum 300 kilométer megtételére elegendő, most a tesztüzem zajlik – ismertette Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A beszerzéskor a pécsi terepviszonyokat is figyelembe vették: a buszok lejtmenetben nem fogyasztanak, hanem az akkumulátorokat töltik.

A buszokat, tízből egy kivételével, már Magyarországon a BYD komáromi gyárában szerelték össze. Ez a BYD Magyarország első projektje, és szerencsére ezeket a buszokat Pécsre sikerült telepíteni – közölte a vezérigazgató.

A sokkerekű környezetkímélő járművek mellett a kétkerekű Pécsike, a közösségi bérkerékpár rendszer egy éve bizonyít Pécs útjain.

Ezekkel az elektromos bringákkal akár 40 kilométert is megtehetünk egyetlen töltéssel, az elektromos rásegítő, vagyis izomerő helyettesítő rendszer segítségével még a legmeredekebb kaptatókra is könnyedén fel lehet tekerni.

„A turizmus gyakorlatilag március második felétől május elejéig megszűnt, tehát minimális használatszámok voltak. Aztán május elejétől láttunk egy fellendülést, ahogy szépen lassan és fokozatosan beindult a belföldi turizmus. A június már nagyon erősre sikerült, viszont a július még a tavaly júliust is túlszárnyalta használati számokban, itt 1700 fölötti volt a használatszám, és látjuk is a regisztrációkból, hogy alkalmi felhasználók voltak, és belföldi turisták, akik bejárták Pécs nevezetességeit” – mondta Lehmann Ferenc, a Biokom Nonprofit Kft. csoportvezetője.

Pécs belvárosában, illetve annak közvetlen környezetében hét állomáson, mintegy hetven elektromos kerékpár várja felkészülten a tekerni vágyókat.

„Pécs domborzati viszonyai miatt a szintkülönbségek leküzdésében nagy segítségünkre van az elektromos rásegítési rendszer. Ezt főleg egy Alföldről jött tudja értékelni, gyakorlatilag hasonló erőkifejtéssel föl tud menni akár a Tettyére, netán az elszántabbak a tv-toronyba is” – közölte Lehmann Ferenc.

A közösségi e-bringarendszer bizonyítványába eddig csupa jó osztályzat került, a mindennapok részévé vált, hogyha nem lenne, akkor bizonyára nagyon sok embernek hiányozna már.

A címlapfotó illusztráció.