Több mint 100 milliárd forint jut egyházi óvodák fejlesztésére

 

Az egyházi óvodák fejlesztési programjáról és a kormány népesedéspolitikájáról is beszélt a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Kistarcsán, a Szent Anna Katolikus Óvoda átadóünnepségén.

Soltész Miklós elmondta, a kormány elindított egy egyházi óvodai programot, amelynek a keretében a református egyház 30 milliárd forint, a katolikus egyház 67 milliárd forintot, az evangélikus egyház pedig 9 milliárd forint támogatást kapott.

Az államtitkár közölte, hogy 2010 óta több mint 16 ezerrel nőtt az óvodai férőhelyek száma és kitért arra is, hogy a teljes termékenységi arányszám is emelkedett, a 2010-es 1,25-ről 1,5-re, ami azt jelzi, hogy jó irányba halad a kormány családpolitikája.


Erről szólva hozzátette, hogy a házasságkötések száma is változott, a 2010-es 36 ezerhez képest tavaly már meghaladta a 65 ezret, miközben a válások száma csökkent, 2010-ben még 23 800, 2019-ben viszont már csak 17 400 válást rögzítettek.

Nem elhanyagolható, hogy az abortuszok száma a 2010-es 40 500-ról mostanra 25 800-ra csökkent, ami még mindig sok, és „küzdünk a további csökkenés érdekében” – hangsúlyozta Soltész Miklós.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy egy katolikus óvodában olyan pedagógusokra lehet bízni a gyerekeket, akik maguk is hívők, tudják, mi a jó és mi a rossz, ezért a jó irányba próbálják terelni a gyerekeket.

Az új óvodát és használóit Marton Zsolt, a fenntartó Váci Egyházmegye püspöke áldotta meg.