×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gólyafrász

 

Ezen az őszön a gólyák itthon maradnak. Kettő legalábbis mindenképpen. Világoskék az egyik, a másik rózsaszínű.

Felszáll e két gólya házaink falára, megülnek a magyar zászló mellett. A Három királyfi, három királylány mozgalom kezdeményezésére most sorban tűzik ki az önkormányzatok e kedves, világoskék és rózsaszínű gólyás, tehát a kisfiú vagy kisleány (magasságos Marx! „fiú” és „leány”, micsoda maradi fogalmak…) érkezését jelző „babazászlókat”. Az eredetileg a gyermekáldásnak örvendő családok által kitűzött zászlók most többlet tartalmat kapnak: azt jelentik, az adott önkormányzat egyetért a kívánt gyermek megszületésével.

Máris ott „kelepelnek” Csepel és Budafok-Tétény önkormányzatán, kitűzték őket a Pest Megyei Kormányhivatal épületére is. Máshol nem fészkeltetik e madarakat ekkora bátorsággal – hisz az kell ehhez manapság –, Enying első embere például nem akar „kérkedni” e jelképpel. Látszik a vegyes fogadtatásból: nem tölt el mindenkit boldogsággal a gólyás zászló. Sőt, van, ahol máris kitört a gólyafrász.

E hűséges madarak most állásfoglalásra késztetnek.

A Gyermek a civilizált Európában még freskók, ünnepségek szent jelképe, központi figurája volt. Mint születő Megváltó, mindazt jelentette, ami éltet és előre mutat. Minálunk, tegyük hozzá, a megszülető gyermek a haza, a nemzet megmaradásának fundámentuma is egyben

Ezzel szemben áll újabban valami idegenből importált jelkép. Szőcs Gézával elmondhatjuk: „Az idegenek pedig –/szót se róluk többet.”

Búcsúztassuk inkább a gólyákat, melyek most útra kelnek – s tűzzük ki a városházánkra büszkén azt a kettőt, melyek itt maradnak. Mint mi magunk is, dacolva ezerszáz éve félholdas kopjával, „vörös rongyokkal”, s ki tudja, még hányféle idegen jelképpel s a percemberkék, percnyi birodalmacskák megmosolyogtató, ideges fenyegetődzésével.