×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megteltek a szálláshelyek a hosszú hétvégén

 

Négynapos hosszú hétvége van, ráadásul az időre sem lehet semmi panasz. Ahogy az ilyenkor nyáron lenni szokott, megteltek a balatoni strandok és a szálláshelyek, előtte pedig az odavezető utak, köztük az M7-es autópálya. Kikapcsolódni persze nem csak a Balatonnál lehet: az országban rengeteg látnivaló van. És egyre többen fedezik fel maguknak ezeket a helyeket. A foglalási adatok is azt mutatják, hogy nagyon sok a belföldi vendég mindenhol – hangzott el az M1-en.

Volt, aki az úszótudását csiszolgatta, és volt, aki már magabiztosan haladt a szörfdeszkáján a strandolók között Zamárdiban. Sokan gondolták úgy: a nyár utolsó napjait a vízparton töltik.

„A Balaton az mindig jó ötlet, olyan hazaias családias meg sok fiatal is van. Négy napot töltünk itt ugye a fesztiválra vettünk jegyet, de azt most az idén nem tartják meg, de úgy döntöttünk hogy mégis lejövünk mert a Balaton mindig jó ötlet” – mondta Király Kata.

Mások is így gondolták. Ugyanis nemcsak a vízpartok, hanem a tóparti szálláshelyek is megteltek. Ebben a siófoki szállodában sem maradt kiadó szoba. A hotel vezetője azt mondta: már júniusban rekordszámú foglalást rögzítettek a nyár második felére.

„Gyakorlatilag technikai teltházzal üzemelünk, ami 95 százalék körüli foglaltságot jelent, egy-egy napon marad egy-egy szoba, de jellemzően teltházas az időszak” – hangsúlyozta Tóth Gergely, a CE Plaza Hotel ügyvezetője.


A népszerű fürdőhelyek mellett sokan töltik ezeket a napokat a történelmi emlékhelyeken is. Egerben volt, aki egy kabrió volánja mögül és voltak, akik gyalogosan fedezték fel a Dobó teret és környékét. A városba sokan a látnivalók miatt térnek vissza rendszeresen.

„Gyönyörű szép város Eger, minden évben egyszer eljövök és az csodaszép az Egri Vár a sétáló utca gyönyörű szép szépen kifejlődött ez a szökőkutas park, csodaszép lett” – mondta el Garabecné Kiss Györgyi.

A Heves megyei település is megtelt turistákkal. A szálláshelyek teljes kapacitással működnek. A vendégek csaknem 80 százaléka magyar.

„A belföldi turizmus nagyon megélénkült, ennek nagyon örülünk, mert úgy látjuk, hogy mindenki megismeri a kishazáját és mindenki a karantén után végre kimozdul és megismeri, hogy milyen kis rejtett kincsei vannak Magyarországnak” – közölte Balázs Eszter, a Kókusz Apartmanok tulajdonosa.

Az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint júniustól folyamatosan emelkedtek a foglalási számok. A belföldi turizmus csúcsa a mostani négy napos ünnepi hétvége fogalmazott a Szállás.hu vezérigazgatója.

Szigetvári József azt mondta: Magyarországon a legtöbb szálláshely teltházzal működik és a vendégek döntő többsége magyar.

„Ma a magyar turizmusnak a gerincét a belföldi vendégek adják és igazából szerintem nagyságrendileg a turizmus túlélését is a mostani nagy belföldi vendégforgalomnak köszönhetjük. Hiszen Magyarországon a tavalyi évben a vendégeknek több mint a fele külföldről érkezett, most ez az arány teljesen megfordult és a vendégeknek a 85 százaléka belföldi”.

Sokan indultak útnak még pénteken is a Balaton irányába az M7-es autópályán.

Délben Érdnél, Tárnoknál és Martonvásárnál is torlódott a forgalom. A Magyar Közút arra hívja fel a figyelmet, hogy a hosszú hétvége utolsó napján a főváros felé vezető oldalon alakulhat ki tumultus.

Akkor is jelentős menetidő növekedésre kell készülni, ha nem történik baleset. A rendőrség azt közölte, hogy kiemelten vizsgálja majd a párhuzamos közlekedés szabályainak betartását. Közleményükben hangsúlyozták, hogy a leállósáv szabálytalan használata esetén az intézkedő rendőrnek nincs mérlegelési lehetősége. A bírság összege egységesen százezer forint.