A külgazdasági és külügyminiszter a szabadságát tölti és közben dolgozik – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára keddi Facebook-bejegyzésében.
Az államtitkár arra reagálva írta ezt, hogy az MSZP és a DK közölte: Szijjártó Péter közösségi oldalán arról számolt be, hogy dolgozik, miközben valójában Horvátországban nyaralt.
Menczer Tamás kiemelte: a tárcavezető több külügyminiszterrel tárgyalt telefonon, foglalkozott a beruházás-ösztönzési támogatásokkal, vele pedig a nemzetközi sporteseményekre vonatkozó - koronavírus-járvánnyal kapcsolatos – szabályokat dolgozta ki.
„A külügyminiszter általános munkatempóját még az ellenfelei is elismerik, a szabadsága sem telik munka nélkül” – fogalmazott az államtitkár.
Úgy vélte, „a képmutatás csúcsa”, hogy azok, akik folyamatosan a magánélet szentségéről és sérthetetlenségéről beszélnek, leselkednek és fényképeket készítenek egy, a családja körében lévő emberről.
A címlapfotó illusztráció.