×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Magyarországon jelenleg gócokban fordul elő koronavírus-fertőzés

 

A magyarországi járványhelyzet a környező országokhoz viszonyítva továbbra is kedvező. Itthon ugyanis leginkább csak gócokban jelenik meg a fertőzés. Erről beszélt az M1-en a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa. Szlávik János azt mondta: jellemzően a külföldről hazatérő, 40 év alatti korosztályból kerülnek ki az új betegek. Vasárnap országszerte számos családi- és sportrendezvényt tartottak, amelyeken kiemelten figyeltek a biztonságra. Mindenhol kitettek fertőtlenítőket, a korábban tervezettnél kevesebb embert engedtek be, vagy éppen külföldről nem fogadtak résztvevőket – derült ki az M1 Híradójából.


Több mint 160-an álltak rajthoz Zalaegerszegen a Hegyi Kerékpárosok Nemzeti Bajnokságán. A szervezők több mint 200 nevezővel számoltak. A járványveszély miatt azonban idén kevesebben jelentkeztek a megmérettetésre.

70 csapat versengett a hétvégén a debreceni Karnevál Kupán. Közép-Európa egyik legnagyobb gyermek labdarúgó-tornáján majdnem fele annyian voltak, mint általában.

A kevesebb játékos miatt a szurkolók sem voltak olyan sokan, de ők tömött sorokban buzdították a gyerekeket. A szervezők azt mondják, az előírásoknak megfelelően rendezték meg a versenyt, de egyéni felelősségük a résztvevőknek is van.

A járványveszély miatt idén nem tartottak nyitó- és záróünnepséget,

pont azért, hogy elkerüljék azt, hogy nagyobb tömeg szorosan érintkezzen egymással, ezenkívül nem engedtek külföldi csapatokat sem versenyezni.

Elkezdődött Debrecenben a Galiba Gyermekfesztivál. Az öt napos rendezvényre több ezer látogatót várnak a szervezők. A rendezvénynek a helyi vidámpark ad otthont, így órási területen várják programok a gyerekeket. Minden helyszínen kötelező a kézfertőtlenítő használata. Emellett a szervezők javasolják a megfelelő, legalább másfél méteres távolság betartását.

Magyarországon jelenleg kevesen betegednek meg a koronavírus miatt és a halálozások száma is lényegesen csökkent a korábbihoz képest. A szakemberek szerint ennek az az oka, hogy

most az aktív, negyven év alatti korosztályból kerülnek ki az új fertőzöttek.

Ők jellemzően külföldön, vagy valamilyen rendezvényen, illetve olyan zárt térben fertőződnek meg, ahol nem viselnek az emberek maszkot. Szlávik János infektológus az M1-en azt mondta: jelenleg gócokban fordul elő a fertőzés. Ezért egyelőre a koronavírus-járványt nem országosan, hanem ezekben a gócokban kell szigorúbban kezelni.

A vasárnap reggeli adatok szerint újabb 39 embernél mutatták ki a koronavírus fertőzést Magyarországon és elhunyt egy idős krónikus beteg. Az aktív fertőzöttek száma 685-re emelkedett, akik közül 62-en vannak kórházban és hatan lélegeztetőgépen.

A címlapfotó illusztráció.