A távolságtartási szabályokat továbbra is be kell tartani

 

Hazánkban az előző napokhoz képest jóval kevesebb, mindössze 24 embernél mutatták ki a koronavírust. A szakemberek szerint a távolságtartási szabályokat azonban továbbra is be kell tartani, például a strandok büféinél sorbaálláskor is. Közben Debrecenben az egyre több fertőzött miatt úgy döntöttek, hogy látogatási tilalmat rendelnek el az idősotthonban, ahol más szigorításokat is bevezettek, gyakorlatilag visszatértek a tavasszal alkalmazott előírásokhoz – hangzott el az M1 Híradójában.


Az elmúlt időszakban megemelkedett a fertőzöttek száma Debrecenben, emiatt újra látogatási tilalmat vezettek be az önkormányzati idősotthonokban. A közösségben tavasszal sem volt megbetegedés, és most sincs ismert pozitív eset. A polgármester azt mondta: az intézkedéssel azt szeretnék elérni, hogy


ne is jelenjen meg a koronavírus az idősotthonban.

„Ugyanazokat a szabályokat vezettük be, mint a vírushelyzet első szakaszában márciusban, áprilisban, májusban alkalmaztunk. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók zsilipeléssel mehetnek be az intézménybe, abban az esetben ha valaki elhagyja az intézmény területét, akkor csak izolációs időszakot követően térhet vissza az általa használt közegbe” – mondta Papp László, Debrecen polgármestere.

Még szerdán derült ki, hogy négy játékos is megfertőződött a Ferencváros férfi vízilabda-csapatánál, azóta teszteltek más csapatoknál is. Egerben és Debrecenben is egy-egy játékos szervezetében mutatták ki a vírust.

A Magyar Kupában szereplő összes csapat számára kötelezővé tették a tesztelést.

Szijjártó Péter külügyminiszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy jövő héttől, ha egy magyar csapat sárga vagy piros besorolású országból tér haza, akkor a hazaérkezés után a játékosoknak, az edzőnek és a stábtagoknak két koronavírus teszten kell átesniük. Az eredmények megérkezéséig pedig csak az otthonuk és az edzéshelyszínek között közlekedhetnek.

A szombat reggeli adatok szerint Magyarországon újabb 24 embernél mutatták ki a koronavírust, és senki sem halt meg a fertőzés miatt. Jelenleg 664 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, 63-an vannak kórházban, és hatan lélegeztetőgépen.

A nyári idény végének közeledtével

érezhetően megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma Nyugat-Európában.

Szakértők egybehangzó véleménye szerint ez nagyrészt a turisták utazgatásainak köszönhető. Egyre több ország kap sárga vagy piros besorolást egy másik országtól. A közúti határátkelőhelyeken és a repülőtereken hatalmas torlódások alakultak ki, mindenki igyekszik még azelőtt hazaérni, hogy életbe lépnének a szigorítások.

(Fotó: EPA)

Több ezer brit turista várakozott órákon át a franciaországi Calaisnál, hogy feljusson a kompra. Sokan nyaralásukat megszakítva indultak útnak, hogy még szombat hajnal előtt átlépjék a határt. Hasonló volt a helyzet a reptereken, és a Csalagúton át érkezőkkel is.

A londoni vezetés csütörtök este jelentette be, hogy

a Franciaországból, Hollandiából, Monacóból és Máltáról hazaérkező brit turistákra szombattól 14 napos karantén vár.

Spanyolország és Belgium esetében ezt a szigorítást már korábban bevezették. Az indoklás szerint ezekben az országokban olyan meredeken megugrott a koronavírussal fertőzött esetek száma, hogy a szigetország nem kockáztathatja meg, hogy az amúgy is rossz járványhelyzet mellett ők is behurcolják a vírust.

(Fotó: EPA)

Sietnek haza a németek is Spanyolországból. Berlin koronavírus teszt elvégzésére kötelezi mindazokat, akik onnan érkeznek haza, egyes régiókból érkezőket pedig karanténra is köteleznek. Csak a Kanári-szigetek kivétel, de a németek által közkedvelt Mallorca nem. Ennek ellenére sokan úgy döntöttek, nem mondják le az utazást, ott nyaralnak.

A németek távolmaradása újabb csapást jelenthet azoknak, akik a spanyol turizmus gyors újjáéledésében reménykednek.

Madrid már újra a járványgörbe emelkedése miatt aggódik,

az újonnan regisztrált napi esetek száma szinte megduplázódott augusztus első két hetében.

Pénteken az ország vezetése kénytelen volt számos drasztikus intézkedést hozni. Szinte teljesen beszüntette az éjszakai életet, bezártak a diszkók, koktélbárok és tánccsarnokok, és az utcán csoportosuló fiatalok italozása is tilos.

Ausztriában is rekordmagas az új fertőzöttek száma, egy nap alatt csaknem 300 ember tesztje lett pozitív. Ott is egyre nő azoknak a száma, akik külföldi utazáson fertőződtek meg.

(Fotó: MTI/AP/Darko Bandic)

Az elmúlt napokban több tucatnyi osztrák kapta el a vírust horvátországi nyaraláson. Hétfőtől emiatt utazási figyelmeztetést adnak ki Horvátországra.

A térségben nyaralókat pedig felszólítják, hogy a lehető leggyorsabban térjenek haza Ausztriába.

Horvátországban két nap rekordmértékű napi fertőzöttség után szombaton csökkent az új koronavírussal fertőzöttek száma, amit még így is magasnak tartanak. A legtöbb új esetet a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmácia megyében regisztrálták.

A címlapfotó illusztráció.