Földönfutók lesznek – így fenyegette meg Gyurcsány „Vidnyánszkyt és társait”

 

Fenyegető hangnemben megfogalmazott Facebook-bejegyzésben reagált Gyurcsány Ferenc DK-elnök arra, hogy Vidnyánszky Attila lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnöke.

Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot” – olvasható a Demokratikus Koalíció elnöke és frakcióvezetője Facebook-bejegyzésében.

Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója szerint ismét bebizonyosodott, hogy a magukat liberálisnak vallók a legkevésbé toleránsak és elfogadók azokkal szemben, akik mást gondolnak, máshogy gondolkodnak, és ebben a Gyurcsány-posztban is ez jelentkezik.


A címlapfotó illusztráció.