×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Érdemes közjegyzői okiratba foglalni a bérleti szerződést

 

A közjegyzői okiratba foglalt bérleti szerződés nem csak a bérbeadót, hanem a bérlőt is védi – mondta Asbóth-Hermányi Lőrinc közjegyző az M1 Ma reggel adásában.

A közjegyző elmondta, hogy lakásbérleti szerződést írásba kell foglalni, és bár jogász közreműködése nem kötelező, érdemes megfontolni. A Lakástörvény szerint a szóban kötött bérleti szerződés érvénytelen, amely egy adóvizsgálat esetén következménnyel jár. Szerződés nélkül nem lehet bizonyítani sem a bérleti díj, sem a kaució nagyságát sem.

A közjegyzőnél kötött lakásbérleti szerződés előnye többi között a mindkét felet megillető közvetlen végrehajthatóság, azaz, hogy a bérlőnek sem kell bírósághoz fordulnia például a neki visszajáró kaució miatt – tette hozzá.


A szakember ismertette: a szerződésben fel kell tüntetni a feleket, a bérleményt, a bérleti díjat, továbbá érdemes rögzíteni például, hogy a kauciót csak az elmaradt bérleti díjra, avagy másra is felhasználhatja a bérbeadó, de szerződéskötéskor érdemes tisztázni olyan körülményeket is, mint a bérlemény pontos tulajdoni helyzete.

A lakásbérleti szerződés megszűnhet rendes vagy rendkívüli felmondással, utóbbira okot adhat például a bérleti díj elmaradása, illetve, ha a bérlő rongálja a bérleményt.

A bérbeadónak lehetősége van a kaución túl összegre is biztosítékot kérni a bérleményben bekövetkező esetleges károkra. Ebben az esetben a bérlő közjegyző előtt vállalhat átalány összegre fizetési kötelezettséget, amely közvetlenül végrehajtható.

A címlapfotó illusztráció.