Kizuhant egy emeletes ház ablakából egy férfi és ráesett egy babakocsit toló nőre pénteken Budapesten, mindketten meghaltak – közölte az M1 Híradója. A rendőrség a police.hu-n azt írta: a férfi kiugrott az épületből. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, a helyszínről egy féléves kislányt vittek kórházba.
Cikkünk frissült.
(Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
A baleset Budapest XI. kerületében, a Hadak útján történt. Az M1 úgy tudja: a babakocsi összetört, de a benne lévő gyermek csak könnyebben sérült meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint az épület 14. emeletéről öngyilkossági szándékkal ugrott ki a férfi, aki a családjával sétálni induló nőre esett.
A 42 éves budapesti férfi és a 41 éves fővárosi nő is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.
Az asszony férje és nagyobbik gyermeke nem sérült meg, a kisebbet azonban megfigyelésre a mentők kórházba vitték. A BRFK gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított büntetőeljárást – írta a rendőrség.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: négy mentőegységet riasztottak. Az első rohamkocsi percek alatt a helyszínre ért. A mentők a földön egy férfit láttak, aki nagy magasságból zuhant ki és ráesett egy anyukára. A nő mellett egy féléves kislány is ott volt.
Az anyát és a férfit is hosszú ideig próbálták újraéleszteni, de mindketten menthetetlenek voltak. A csecsemőt könnyű sérülésekkel vitték a gyermeksebészeti osztályra – közölte Győrfi Pál.
A címlapfotó illusztráció.