×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kordában tartják az algásodást a Balatonon

 

Hiába veszélyes a kék alga, a balatoni strandokon nem jellemző az algásodás, a víz minősége pedig kiváló – oszlatta el szakértői véleményre alapozva a magyar tengerrel kapcsolatban terjedő kételyeket a Ripost.

Az utóbbi egy-két hétben megjelent hírek szerint elszaporodtak az algák a Balatonon, elsősorban a tó nyugati medencéjében. A vízügyi igazgatóság harmadfokú vízügyi készültséget rendelt el, hozzátéve, hogy megkezdik a kotrást – írta a lap, amely megkereste a Balatoni Limnológiai Intézetet, hogy megtudja, mire számíthatnak az elkövetkezendő napokban azok, akik megfogadják a „kevesebb Adria, több Balaton” tanácsot, és a magyar tengernél töltik szabadságukat.

Abszolút nincs ok aggodalomra” – mondta a Ripostnak Vörös Lajos, az intézet kutatóprofesszora.

A tónál azt láttuk, hogy elsősorban a nyugati medencében, Keszthely és Szigliget tájékán kezdődött algásodás. Ha marad a kánikula, van esély arra, hogy a kékalga az egészségügyi határértéket meghaladó mértékben jelenjen meg, de ez közel sem biztos,

a tó vize jelenleg mindenhol jó, fürdésre alkalmas.

A meleg mellett ugyanis az algásodáshoz nitrogén és foszfor vegyületek is kellenek, melyek a fenékiszapból szabadulhatnak fel” – fogalmazott a professzor.

Folyamatosan kotorják a medret, mivel ezzel is akadályozzák a kék alga szaporodását. Az említett alga színe a szakértő szerint nem feltétlenül kék, sokkal inkább lehet sárgás, zöldes vagy barnás árnyalatú. Ez a színes hártya pedig a víz tetején úszik.

Az alga szaporodását elősegíti a meleg, szélcsendes időjárás. Érzékenyebb bőrűeknél kiütéseket okozhat vagy akár szemgyulladást, gyerekeknél, ha többször nyelnek a vízből, hasmenést. Ám mint a professzor hangsúlyozta, pánikra semmi ok, hiszen

a hatóság folyamatosan ellenőrzi a víz minőségét a strandokon, és ha szükséges, közbelép.

Múlt pénteken Gál Lajos, Gyenesdiás és Nagy Bálint, Keszthely polgármestere közölte: bár a kutatók jelezték, hogy előfordulhat algásodás a Balatonban, jelenleg kiváló a víz minősége a nyugat-balatoni strandokon is, ahol a megkezdett kotrási munkák sem zavarják a fürdőzőket.

A címlapfotó illusztráció.