Duplájára nőtt az algamennyiség a Balatonon: alapos zuhanyzás szükséges

 

Újabb kotróhajók állnak munkába a Balatonnál, hogy felvegyék a harcot a kék algával szemben – hangzott el az M1 Híradójában.

Az élőlény olyannyira elszaporodott, hogy egy hét alatt duplájára nőtt mennyisége a vízben, különösen a tó nyugati medencéjében.

Szinte egész nap megállás nélkül dolgoznak a Góliát lepelkotróval Balatongyöröknél. A móló mellett távolítják el a foszforban gazdag iszapot, amely az algákat táplálja. A víz kissé zöld színű, de szabad szemmel jelenleg nem láthatók az algák, így az nem zavarja a nyaralókat.


Mindenhol alkalmas a víz fürdőzésre

A Balatoni Limnológiai Intézet kutató professzora, Vörös Lajos azt mondta, folyamatosan vizsgálják a tóban az algák mennyiségét. A kék algák a meleg miatt is szaporodtak el jelentősen.

Hogy megakadályozzák a további algásodást, az Országos Vízügyi Igazgatóság újabb hajókkal folytatja a mederkotrást a Balatonon.

„Még két gép kezd el dolgozni a most következő bő egy hétben a Balatonon. A Balatoni Kis Kotró nevű hajó ez már ott van a helyszínen. Vízre eresztettük a múlt héten, most pedig a csőrendszer összeszerelése folyik, amit megnehezít az, hogy elég komoly csapadékmennyiség zúdúlt le erre a területre” – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

A szakemberek szerint a Balaton vízminősége egyelőre mindenhol alkalmas fürdőzésre, azonban strandolás után alapos zuhanyzás szükséges.

A címlapfotó illusztráció