Karácsony: Már áprilisban megszületett a megállapodás a Pesti úti idősotthon fertőtlenítéséről

 

Már áprilisban megszületett a megállapodás a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő Pesti úti idősotthon katonák általi fertőtlenítéséről – reagált Karácsony Gergely főpolgármester a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Németh Szilárd hétfői sajtótájékoztatójára.

Karácsony Gergely hétfőn a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: „miután kiderült, hogy a koronavírus áldozatainak közel fele kórházi fertőzés miatt hunyt el, Németh Szilárd gyorsan a Pesti úti idősotthon elé sietett sajtótájékoztatót tartani, és – úgymond megelőző jelleggel – katonai fertőtlenítést rendelt el az intézményben. Bár a sajtótájékoztató hatékonysága a járvány megelőzése szempontjából erősen véleményes, ráadásul erről a fertőtlenítésről már áprilisban megállapodtunk, mindenesetre a katonák munkáját köszönjük, hozzátesz ahhoz az áldozatos munkához, amit az intézmény dolgozói végeznek.”


A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a megelőzés tényleg fontos, és ebben valóban sok dolga lenne a kormánynak. A járvány második szakaszával szembeni védekezés kulcsa ugyanis a további kórházi fertőzések megelőzése – írta.

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy május végén az országos tiszti főorvos neki küldött levelében megerősítette, hogy a Budapesten akkor regisztrált fertőzöttek egyharmada úgynevezett nozokomiális, vagyis intézményi, elsősorban kórházi fertőzött volt. Legutóbbi leveléből az a döbbenetes tény derült ki, hogy a halálos áldozatok közel fele szintén kórházi fertőzött volt – olvasható a főpolgármester bejegyzésében.

Kiemelte: a főváros teszi a dolgát, önálló intézkedési terv alapján, az első hullám tapasztalatainak felmérése nyomán védekeznek az idősotthonokban.

Karácsony Gergely közölte: az országos tiszti főorvostól, a kormányhivataltól és Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől levélben kérdezi, hogy milyen intézkedésekkel védik meg az idősotthonok lakóit és bármely kórházi kezelésre kényszerülő beteget attól, hogy a kórházban kapja el a fertőzést?

Németh Szilárd a XVII. kerületi idősotthon előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: legutóbb húsvétkor kellett fertőtleníteni az idősotthont, ahol a koronavírus-járvány idején „a fenntartó súlyos mulasztásai miatt gócpont alakult ki”.

Hozzátette: ilyen mulasztás volt, hogy amikor berobbant a vírus, nem volt állandó és folyamatos orvosi ellátás az intézményben, nem tartották be az előírásokat, ajánlásokat és súlyos higiéniai mulasztásokat is találtak a hatóságok.

Az otthonban 312 ápolt és 26 ápoló betegedett meg, és 55-en elhunytak – mondta az államtitkár, aki megjegyezte azt is: Karácsony Gergely egyszer nem látogatott el az otthonba, nem látogatta meg a katonákat, „akik helyette fertőtlenítettek az intézményben”.

A címlapfotó illusztráció.