Közel ötezer főnek biztosított ingyenes koronavírus-szűrést a Szegedi Tudományegyetem

 

A Szegedi Tudományegyetem júniusban mintegy ötezer koronavírus-tesztet végzett el ingyenesen. Az SZTE klinikáinak egészségügyi dolgozói mellett a Szeged-Csanád Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézmények dolgozóit és ellátottjait is szűrték. Egyetlen pozitív esetet sem találtak, és a fertőzésen átesettek száma is alacsony – írta sajtóközleményében az SZTE.

Magyarországon a Szegedi Tudományegyetem az egyetlen felsőoktatási intézmény, amely a társadalmi felelősségvállalás jegyében széleskörű és szervezett formában saját költségén biztosította az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ egészségügyi dolgozóinak és a Szeged-Csanád Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézmények alkalmazottainak és ellátottjainak koronavírus-szűrését, ezzel csökkentve annak kockázatát, hogy a fokozottan védendő intézményekben gócpont alakuljon ki. A tesztelés mellett az orvosok, az ápolók és az orvostanhallgatók szakszerű felkészítésével is védekeztek a járvány terjedésének megállításáért, akik így az egyedülálló képzések segítségével a járvány esetleges újbóli terjedésére is felkészültek.

Nincs pozitív teszt az egészségügyi dolgozók körében


2020 júniusában több mint négyezer dolgozó szűrését végezték el az SZTE klinikáin, köztük az orvosok, az ápolók, a szakasszisztensek és a takarító személyzet vizsgálatát is. Az ingyenes szűrés során minden, az SZTE-n dolgozó egészségügyi és az egészségügyben dolgozó munkatárs részére COVID szűrést (koronavírus PCR) és COVID–19 fertőzés lezajlását mutató tesztet (koronavírus immunglobulin mérést) biztosított a Szegedi Tudományegyetem.

A PCR vizsgálatok alapján egyetlen aktív fertőzöttet sem találtunk. A vérminták elemzése még zajlik, de a jelenlegi adatok alapján kevesebb, mint 25 fő az, aki nagy valószínűséggel tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel átesett a víruson. Ezek az adatok is jól mutatják, hogy hatásos volt a védekezés a szegedi klinikákon” – fogalmazott Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja.

Szűrték az Egyházmegye dolgozóit is

A társadalmi felelősségvállalás jegyében a Szegedi Tudományegyetem ingyen végezte el a Szeged-Csanád Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézmények 160 alkalmazottjának és 600 ellátottjának koronavírus szűrését is.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ munkatársai júniusban több helyszínen, így például Szegeden a Harmat utcai Bálint Sándor Szeretetotthonban, az értelmi fogyatékos és halmozottan sérült fiatalok számára fenntartott bentlakásos intézményben, a Kálvária Védőotthonban, Hódmezővásárhelyen a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltatóban, Újkígyóson a Szent Erzsébet Szeretetotthonban és Gerendáson a Szent József Szeretetotthonban végezték el a garat és orrtörlet, valamint a vérminták alapján a tesztelést. A vizsgálatok során egyetlen pozitív tesztet sem találtak.

Speciális képzések zajlottak a koronavírus-járvány megállítása érdekében

A mintegy ötezer teszt elvégzése mellett több száz orvos, egészségügyi szakdolgozó és orvostanhallgató felkészítésével is védekeztek az elmúlt hónapokban a koronavírus terjedésének megállítása érdekében,így a járvány esetleges visszatérése esetén az infrastrukturális feltételek mellett a megfelelő számú és felkészültségű szakembergárda is rendelkezésre áll a Szegedi Tudományegyetemen.

A szegedi klinikákon több alkalommal tartottak tréningeket a lélegeztetőgépek kezeléséről, az alapvető lélegeztetési beállításokról, riasztáskezelésekről, zavarelhárítási lépésekről, valamint a légútbiztosítási és lélegeztetési ápolási ismeretekről. Az orvosok és szakdolgozók hiánypótló egészségügyi képzése mellett az orvostanhallgatók felkészítése is megtörtént.

A több mint száz önkéntesként jelentkezett magyar és külföldi hallgatónak különböző képzéseket biztosítottak, így például a lélegeztetett betegek ellátásával, ápolásával kapcsolatos tudnivalókat is elsajátították az egyetem készségfejlesztő központjában. A képzést elvégzett hallgatók így olyan körülmények között is bevethetővé válnak, amikor valódi fertőzött betegeket kell megmenteni. A képzésekről bővebben az alábbi videóban tájékozódhat: