×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A kormány várja az egészségügyben dolgozók véleményét

 

A kormány várja az egészségügyben dolgozók véleményét a rendszer megújításához – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: a koronavírus-járvány, a pandémia több olyan lépés meghozatalára kényszerítette az egészségügyi ellátást, amelyek felhívták a figyelmet az egészségügyi rendszer sérülékeny pontjaira.

A jobb és még eredményesebb védekezés, a hatékonyabb egészségügyi ellátás érdekében áttekintik az egészségügyi rendszert és előkészítik annak megújítását. A munkát az Emmi és a Belügyminisztérium nemzetközi és magyar szakértők bevonásával megkezdte.

Úgy fogalmaztak: a feladatot valamennyi magyar állampolgár és egészségügyi dolgozó megelégedésére csak akkor tudjuk elvégezni, ha az állampolgárok és valamennyi elkötelezett egészségügyi dolgozó véleményét is meghallgatjuk, és az átalakítás során figyelembe vesszük.

Ezért kérik az egészségügyben dolgozókat a rendelkezésükre bocsátott kérdőív kitöltésére, hogy javaslataikkal segítsék az eredményes átalakítást – áll az Emmi közleményében.

A címlapfotó illusztráció.