×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Varga Judit: A mobilitási csomag bizonyos rendelkezései ellentétesek az Európai zöldmegállapodással

 

Az Európai Parlament szabad utat adott szerdán a protekcionizmusnak, miután elfogadta az európai fuvarozói ágazat hosszú távú szabályait meghatározó első mobilitási csomagot, amelynek egyes rendelkezései nemcsak a belső piaci alapszabadságokkal, de a klímasemlegesség célkitűzését rögzítő Európai zöldmegállapodással is ellentétesek – írta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön a Facebookon.

A miniszter úgy fogalmazott, a csomag aránytalan terheket ró a közúti közlekedési ágazatra, az egész unió versenyképességét csökkenti, és a kelet-közép-európai közúti áruszállítók helyett a harmadik országok árufuvarozóit hozza előnyös helyzetbe.

A javaslatcsomagról súlyos politikai törésvonalakat eredményező tárgyalások zajlottak. Az EU-tagállamok egyharmada, köztük Magyarország, illetve még az iparág képviselői is folyamatosan kifogásolták a protekcionista célzatú, túlzott adminisztrációs terhekkel járó és teljesen alkalmazhatatlan szabályok bevezetését – közölte.

Éppen ezért június végén kilenc tagállam miniszterével együtt közös levélben fordultam az EP-képviselőkhöz, amelyben a belső piac szellemiségével ellentétes szabályok kiiktatását kértük” – írta. Hozzátette, sajnálatos módon, az Európai Parlament döntését követően, többségi szavazással várhatóan az Európai Unió Tanácsa is zöld lámpát fog adni a belső piacot torzító új szabályoknak.

A címlapfotó illusztráció.