×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Országjáró szűrőbuszon kellett infarktusos beteget menteni

 

Életet mentett az országot járó egészségügyi szűrőbusz a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Arlón. Egy 55 éves nő már napok óta mellkasi fájdalomra panaszkodott. Amikor a buszon megvizsgálták, kiderült, hogy éppen szívinfarktusa van. A „Helybe visszük a szűrővizsgálatot” program a héten indult újra, és csaknem 40 helyszínen fordul majd meg a következő hónapokban – hangzott el az M1 Híradójában.


Mentőhelikopter érkezett pénteken délután a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Arlóra azután, hogy a helyszínen állomásozó országos szűrőbuszhoz egy 55 éves nő jelentkezett vizsgálatra.

A nőnek már több napja mellkasi fájdalmai voltak, szűrőbuszon található EKG pedig kimutatta, hogy szívinfaktusa van. Azonnal riasztották a mentőket, akik helikopterrel szállították el a pácienst a miskolci kórházba. Ott elvégezték rajta a szükséges vizsgálatokat és beavatkozást.

A helyszínen a nőnél a Gottsegen György Kardiológiai Intézet orvosai diagnosztizálták a szívinfaktust. Az Intézet főigazgatója az M1-nek arról beszélt: a mostani eset is rávilágít arra, hogy korábban nem tapasztalt mellkasi fájdalmak esetében haladéktalanul hívni kell a mentőket.

A „Helybe visszük a szűrővizsgálatot” elnevezésű kampányban a szív-és érrendszeri vizsgálat mellett többek között vérnyomás, vércukor mérésen illetve nőgyógyászati szűrővizsgálaton is részt lehet venni. Tavaly több hónapon keresztül 32 hátrányos helyzetű településen szűrték az embereket országszerte. Akkor több mint 2300-an vettek részt a vizsgálatokon.

Az idei program június 30-án indult. A következő csaknem négy hónapban 37 helyszínen fordulnak meg a szűrőbuszok. Jövő héten például a Nógrád megyei Karancsságon és Litkén tartanak majd egészségügyi vizsgálatokat.

A címlapfotó illusztráció.