Bakondi: Fontos érdek a konzekvens magyar álláspont

 

Minden magyar embernek fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a migráció kérdésében a magyar álláspont konzekvens legyen és a kormány ennek érvényesítés során magabiztosan léphessen fel a nemzetközi küzdőtéren – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en hétfő este.


Bakondi György elmondta: várhatóan folytatódni fog az illegális határsértők Európába áramlása, ami az elmúlt években is jellemző volt.


Erre utal mások mellett az is, hogy a „balkáni útvonalon” június végéig 40 százalékkal több illegális migránst fogtak el a magyar határon, mint az előző év hasonló időszakában, és több embercsempészt, mint tavaly egész évben – közölte.

Felidézte: korábban önálló nemzeti konzultáció foglalkozott a migráció kérdésével, és az elsöprő lakossági támogatás birtokában a kormány bátran képviselte a magyarok álláspontját.  Felhívta a figyelmet arra: nem látszik, hogy az Európai Unió változtatni kíván a 2015 óta folytatott, kudarcos migrációs politikáján.

Jelenleg is zajlik az új migrációs politika előkészítése, de ennek számos eleme ellentétes a magyar kormány álláspontjával – mondta a főtanácsadó.

Bakondi György kiemelte: mindent megtesznek, hogy a magyar emberek akarata érvényesüljön a migrációval kapcsolatban, de – mint fogalmazott – „a küszöbön álló változások” igénylik, hogy a migráció kérdésében is megkérdezzék az emberek véleményét a nemzeti konzultációban.

A címlapfotó illusztráció.