Az idősotthonok védelméről is kikérik az emberek véleményét

 

A koronavírusban elhunyt minden negyedik áldozat idősotthon lakója volt hazánkban, a legtöbben, ötvenketten a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban haltak meg, ahol április elején alakult ki tömeges megbetegedés.

A konzultációs ívek harmadik pontjában a kormány az idősotthonok védelmének megerősítéséről kérdezi az embereket.


Rétvári Bence államtitkár azt mondta: fontos, hogy felkészülten várjuk a koronavírus-járvány második hullámát, főleg ezekben az otthonokban.

A Békéscsabai Életfa Idősek Otthonának vezetője, Such Tamara az M1 Híradónak azt mondta, óvatosak, továbbra is betartják a fokozott higiénés eljárásokat, hiszen a legfontosabb a lakóik biztonsága.

A koronavírusban elhunytak 80 százaléka 65 év feletti volt Magyarországon. Minden negyedik áldozat idősotthon lakója volt.

A legtöbben a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban haltak meg, ötvenkét idős ember. Az intézményben április elején alakult ki tömeges megbetegedés.

Két nap alatt százötven embert kellett kórházba szállítani, majd az országos tiszti főorvos helyszíni ellenőrzést tartott, és azonnali intézkedéseket rendelt el, az intézményt katonák fertőtlenítették. Addigra azonban már több mint háromszázan kapták el a vírust az otthonban, mint később kiderült: többek között azért, mert nem volt megfelelő a higiénia és az orvosi ellátás.

Karácsony Gergely főpolgármester többször is azt állította, hogy betartották a szabályokat, a kormányhivatal azonban a hiányosságok miatt kétszer is megbüntette az idősotthont, összesen 1,2 millió forintra.

A Pesti úti idősek otthona volt az egyetlen nagyobb gócpont Magyarországon a járvány időszakában.

A fővárosi intézményekben történt tömeges megbetegedések miatt Budapesten a százezer lakosra jutó fertőzések aránya két és félszerese volt az országos átlagnak.

A Pesti úti idősotthont katonák fertőtlenítették azt követően, hogy százötven koronavírussal fertőzött embert kellett kórházba vinni az intézményből (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn elmondta: Budapest kivételével Magyarország jól és eredményesen védekezett, időben meghozta a korlátozó intézkedéseket.

Hangsúlyozta továbbá:

fontos, hogy felkészülten várjuk a járvány második hullámát, főleg az idősotthonokban, éppen ezért most a nemzeti konzultációban ezzel kapcsolatban is kikérik az emberek véleményét.

„Fontos, hogy az idősotthonokban fokozott legyen az ott lakók védelme. Ezzel kapcsolatban kérjük a magyar emberek véleményét, és bízunk benne, hogy elnyerjük a támogatásukat, hogy velük együtt gondoskodjunk azokról, akik nem csupán idősotthoni lakók, hanem szülők, nagyszülők, dédszülők” – mondta Rétvári Bence.

A mostani nemzeti konzultáció összesen 13 kérdésből áll, az elsőnél több választ is meg lehet jelölni. Azt kérdezik az emberektől, milyen intézkedéseket tartanának szükségesnek a koronavírus második hulláma esetén.

Az idősotthonok járványügyi védelmének megerősítéséről a harmadik pontban mondhatják el véleményüket a válaszadók, de arra is kíváncsiak, hogy fenn kell-e tartani a készültséget az egészségügyben, amíg fennáll a járvány visszatérésnek a kockázata.

A konzultációban arról is megkérdezik az embereket, hogy

mi a véleményük Soros György örökkötvényekről szóló tervéről, ami beláthatatlanul hosszú időre eladósítaná hazánkat,

továbbá a magyar határok szigorú védelmének a fenntartásásról és az illegális bevándorlásról is véleményt mondhatnak a válaszadók.

A kérdőíveket folyamatosan kézbesítik, július 15-ig mindenkihez eljuttatja a Magyar Posta, visszaküldeni augusztus 15-ig lehet.

A címlapfotó illusztráció.