×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tőkebefektetést kapott az önvezető járműveket fejlesztő cég

 

Varga Mihály pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország jó adottságokkal bír a járműgyártás terén, a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel segíti az e területen működő vállalkozásokat.

A 20 millió dolláros (mintegy hatmilliárd forintos) befektetés részben a Lead Ventures alapkezelő egyik tőkealapjától érkezett, amelyet az MFB Invest és a Mol finanszíroz, részben pedig a Pénzügyminisztérium alá tartozó, elsősorban a magyar kis- és középvállalkozások finanszírozását támogató Széchenyi Tőkealap-kezelőtől.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország jó adottságokkal bír a járműgyártás terén, a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel segíti az e területen működő vállalkozásokat.
Varga Mihály különösen fontosnak nevezte, hogy a magyar gazdaság minél előbb visszatérjen arra a növekedési pályára, ahol március előtt volt, mint mondta, az 5 százalékos növekedési tartomány reális kiindulópont lehet.

A gazdaságvédelmi akciótervről szólva elmondta, Magyarország több mint 9000 ezer milliárd forintot, a bruttó hazai termék mintegy 20 százalékát fordítja arra, hogy a gazdaság növekedési lendülete visszaálljon. A hétéves folyamatos gazdasági növekedés megteremtette annak a lehetőségét, hogy olyan programokat indítson el a kormány, amelyeknek a pénzügyi fedezete is rendelkezésre áll – mutatott rá.

Magyarország a járvány alatt az egyik legeredményesebben védekező ország volt Európában, így minden esély megvan arra, hogy a jó alapokkal bíró magyar gazdaság eredményes legyen az újraépülésben is – fogalmazott.

Varga Mihály egyebek mellett kiemelte a bértámogatási, valamint a versenyképesség-növelő támogatási programot. Emlékeztetett arra, hogy a gazdaságvédelemhez kapcsolódó összes intézkedéssel több mint 1,2 millió magyar munkavállalót támogat a kormány, a hitelmoratóriumnak köszönhetően pedig csaknem 2000 milliárd forint maradt a családoknál és a vállalatoknál.

Galácz Ábel, a Lead Ventures vezérigazgatója elmondta, a korábbi befektetésekkel együtt az AImotive tőkeereje 75 millió dollár fölé emelkedett.

A társaság sikere bizonyítja, hogy lehet Magyarországon világszínvonalú eredményt elérni, és nem kell külföldre menni azoknak a startupoknak, amelyek jelentősebb tőkét szeretnének bevonni működésük finanszírozásába – vélekedett. Hozzátette, ez a tranzakció mutatja azt is, hogy jól tud működni együtt az állami és a magán kockázati tőke.

Kishonti László, az AImotive alapító vezérigazgatója kifejtette, termékeik elérhető és megfizethető megoldásokat kínálnak, ennek elismerését jelzi, hogy még a jelenlegi helyzetben is sikeresen tudtak tőkét emelni.

A 2015-ben alapított, csaknem 200 szakembert foglalkoztató AImotive fejlesztéseinek jelentős részét magyarországi központjában végzi, emellett már három kontinensen képviselteti magát irodákkal. Az újonnan szerzett tőkét egyebek mellett termékeinek hazai továbbfejlesztésére, nemzetközi jelenléte erősítésére és új irodák nyitására fordítja. A társaság céljai közé tartozik, hogy az önvezető rendszerek ne csak a luxuskategóriás járművekben legyenek elérhetőek.

A címlapfotó illusztráció.