×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Németh Athina szerint Kásler Miklóst akarta megbuktatni az MSZP a videóval

 

Kásler Miklós eltávolítása lehetett az MSZP-nek és Korózs Lajosnak a szándéka a kamuvideóval – nyilatkozta az M1-nek Németh Athina, akiről azóta kiderült, álmentősként nyilatkozott az ellenzéki politikusnak. Az Origo közben kiderítette: a nőt már két éve jogerősen elítélték kuruzslás miatt, legutóbb pedig egy privát szolgáltató jelentette fel a cég jó hírnevének védelme érdekében – derült ki az M1 Híradójából.

Kuruzslás miatt 2018-ban jogerősen elítélték a baloldali kamuvideó álmentősét – írta szombaton az Origo arról a nőről, akit egy hete Korózs Lajos szólaltatott meg. A lap értesülését maga az érintett, Németh Athina is megerősítette. Állítása szerint a bíróság azután döntött így, hogy egy betegnek injekciót adott be.

Németh Athina, aki a mai napig nem tudta igazolni mentőtiszti végezettségét,

elmondta, nem ő kereste meg az MSZP-t, hanem a párt képviselői bukkantak rá egy Facebook-csoportban. Az azóta elhíresült videó ötletével pedig Korózs Lajos találta meg. A nő azt állítja: nem mondták meg neki hol és mikor fog megjelenni a vele készült beszélgetés, mostanra viszont úgy gondolja: akár politikai célzata is lehetett a felvételnek.

Tóth Bertalan pártelnök az ATV stúdiójába tartva csütörtökön is Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét igyekezett hírbe hozni a kórházi ágyak felszabadítása miatt. Tóth Bertalan később az ATV stúdiójában beismerte: már a megjelenés előtt is látta a videót.

Ennek ellenére sem ő, sem pedig a hazugság terjesztésében érintett szocialista politikusok nem hajlandók vállalni a felelősséget.

Németh Athina egyébként már évekkel ezelőtt is lebukott, amikor az Origo újságírójának azt állította, ő a Kossuth-díjas magyar filmrendező, Herskó János lánya. A lap szerint az MSZP-nél is tudhatták, hogy amit a nő mond, az nem igaz.

Németh Athináról nem sokkal a felvétel megjelenése után derült ki, hogy

állításaival ellentétben nem dolgozott mentősként sem az Országos Mentőszolgálatnál, sem privát betegszállító cégeknél.

A nő korábbi munkaadójának nevezte a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér mentéséért felelős szolgáltatót, az AMS-t is, akiket azzal is megvádolt, hogy szabálytalanul foglalkoztatták őt. A cég a jó hírének védelme érdekében jogi lépéseket tesz a baloldali videóügy főszereplőjével szemben.

A címlapfotó illusztráció.