MTÜ: 90 strand újul meg hárommilliárd forint értékben az idén

 

Az idén 2,7 milliárd forint értékben 67 strand újul meg a Balatonnál – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese pénteken Zánkán a községi strand fejlesztéseinek átadásán.

Könnyid László kiemelte: az elmúlt években – az ideit is beleértve – több mint tízmilliárd forintot fordítottak a strandok fejlesztésére, bővítésére, rehabilitációjára.

Két évvel ezelőtt a Balatonon 30 település 55 fizetős strandja több mint kétmilliárd forintot kapott, tavaly 43, több évtizede elhanyagolt szabadstrand újult meg több mint 4,4 milliárd forintból, emellett a Tisza-tónál és a Dunakanyarban is történtek fejlesztések.


Hárommilliárd forintot meghaladó értékben fejlesztenek

Hangsúlyozta: idén 90 strandon – köztük 67 balatoni fürdőhelyen – hárommilliárd forintot meghaladó értékben fejlesztenek, a programba a Balaton mellett a Tisza és a Velencei-tó is bekapcsolódik.

Ezek a beruházások az alap infrastrukturális adottságok fejlesztését szolgálják. Ilyenek a mosdóblokk-fejlesztések, a baba-mama szobák kialakítása, a vízbejutás feltételeinek javítása – például csúszásmentes lépcsőkkel –, ahol pedig mindezek elkészültek, zöldfelületi rehabilitációra is lehetőség van – fejtette ki.

Könnyid László örömét fejezte ki, hogy sikerül egységes arculatot kialakítani a régióban, a fürdőhelyek új logóin a települések és a strandok neve mellett megjelenik a tó türkizkék színe, a balatoni naplemente, az északi part tanúhegyei és a déli part stégjei, a korallszínű gyűrű pedig egy mentőövet szimbolizál.

Folyamatosan bővülnek az északi-parti foglalások

Elmondta azt is, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint folyamatosan bővülnek az északi-parti foglalások. Csak az elmúlt pár napban júliusra és augusztusra több mint kétszáz új foglalást regisztráltak, 53 százalékát júliusra, 47 százalékát pedig augusztusra. Hozzátette: ezek nyolcvan százaléka belföldi vendég, a külföldiek még várják a határnyitásokat, ami várakozásai szerint újabb lökést ad a foglalásoknak.

Filep Miklós, Zánka független polgármestere közölte: a községi strandon 40 millió forint támogatással, 8,6 millió forintos önkormányzati önrész biztosítása mellett, 48,6 millió forint értékben történtek fejlesztések.

A beruházás során három vizesblokkot építettek, illetve újítottak fel családbarát módon 30,7 millió forintból, 9,2 millió forintból tíz, saválló anyagból készült lépcsőt szereztek be, 6 millió forintot fordítottak három szabadtéri öltözőkabin kiépítésére, 1,5 millió forintot információs táblákra – ismertette.

A rendezvény előtt adták át a zánkai Rákóczi Ferenc és az abba csatlakozó Dózsa György utcák felújított szakaszait. A polgármester tájékoztatása szerint a strand parkolójának és mintegy 200–250 üdülőingatlan megközelítését biztosító útszakaszok felújítására a település a Belügyminisztérium pályázatán 15 millió forintot nyert el, melyhez 16,3 millió forintot az önkormányzat saját forrásból biztosított.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: a beruházások a községben élők és a turisták érdekeit is szolgálják, hozzájárulnak ahhoz, hogy vonzó település legyen Zánka.

A címlapfotó illusztráció.