×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az MSZP-ben egyelőre nincs következménye a videóbotránynak

 

Az MSZP pártelnöke szerint részben ellenőrizték annak a nőnek az állításait, aki magát mentőtisztnek adta ki. Tóth Bertalan azt mondta: ha a nő becsapta őket, akkor azzal súlyos kárt okozott a szocialista pártnak. Az álhírügybe az MSZP-vel szövetséges Párbeszéd is belekeveredett: a párt frakcióvezetője már hetekkel ezelőtt idézett az állítólagos mentőtiszt állításaiból. A nő története egyre szövevényesebb, két cég is cáfolta, hogy valaha is náluk dolgozott volna – közölte az M1 Híradó.

Nagyszerű asszonynak nevezte Korózs Lajos egy, az MSZP közösségi oldaláról azóta eltávolított videóban Németh Athinát. A nő videóban azt állította: 43 éve dolgozik mentősként, és azt is állította, hogy a kórházkiürítések miatt emberek haltak meg az ő kezei között is.

A videóban többször mutatják az Országos Mentőszolgálat budapesti központját, illetve járműveit munka közben. Ezzel azt a látszatot keltve, mintha a nőnek köze lenne az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ). Azóta kiderült:

Németh Athinának semmi köze az OMSZ-hez, de még az egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában sem szerepel.

A nő azt állítja, egy magáncég alkalmazásában áll, de hogy melyikében, azt hétfőn az ATV-ben sem volt hajlandó elárulni. Szerdán a 24.hu internetes portálnak küldött fejléces formanyomtatvánnyal próbálta bizonyítani, hogy hol dolgozik, de a magán-mentőszolgálat a lapnak cáfolta, hogy valaha is alkalmazták volna.

Egy másik mentőszolgálattal is kapcsolatba hozták a nőt, de az a cég is cáfolta, hogy náluk dolgozott volna, csak onnan ismerik, hogy az egyik átmeneti szállásukon lakott.

Az MSZP belső vizsgálata szerint Korózs Lajos nem hibázott

Az álhíreket az MSZP-vel szövetséges Párbeszéd is terjesztette, frakcióvezetőjük, Szabó Tímea az Országgyűlésben már hetekkel ezelőtt ugyanazokat az állításokat fogalmazta meg, mint a szocialistáknak a magát mentőtisztnek valló nő.

Az Origo csütörtöki cikkében arról ír, hogy Korózs Lajos jelenlegi politikai munkatársa az a Török Zsolt, aki néhány éve belebukott a mostanihoz kísértetiesen hasonló bajai álvideóba. A lap úgy fogalmazott:

Törököt a jelek szerint nem hagyták magára az szocialisták.

Az ATV stúdiójában Tóth Bertalan, az MSZP elnöke azt mondta: Németh Athina történeteiből egy eset valóságtartalmát ellenőrizték. Az ügyben belső vizsgálat indult az pártnál, ami azt állapította meg, hogy a népjóléti bizottság elnöke nem hibázott.

Az ügyben azóta a Nemzeti Nyomozó Iroda rémhírterjesztés miatt folytat nyomozást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Deák Dániel: Összellenzéki álhírgyártásról van szó

Az ellenzéki oldalon a koronavírus-járvány óta zajlik az álhírgyártás

– mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1-en.

Az elemző szerint az ellenzéki pártok rövid távú haszonért áldozzák fel hosszú távú terveiket, miközben a választók az ilyen politizálást büntetik. Deák Dániel felhívta a figyelmet: az MSZP támogatottsága már a parlamenti bejutás küszöbét sem haladja meg.

A címlapfotó illusztráció.