Továbbra is népszerűek a Magyar Falu Programnak az életminőség javítását célzó pályázatai – mondta pénteken a Veszprém megyei Nagygyimóton, a helyi egyházközség megújult közösségi terének átadásán a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros Alpár közölte, hogy erre a célra mintegy ezer pályázat nyert összesen csaknem 13 milliárd forintot.
A kormány idén is meghirdette ezt a pályázati célt, amelyre a tavalyihoz hasonló érdeklődés mutatkozott, döntés július közepén várható.
A kormánybiztos kiemelte: a program több lábon áll. Az egyik pillér a lakhatási támogatás, a falusi csok, amire tízezer család nyújtott be eddig támogatási igényt 50 milliárd forint értékben; a második pillér a falusi útalap, amely az állami kezelésű alacsonyabb rendű utak felújítását jelenti: két év alatt 100 milliárd forintból 800 kilométernyi út újult meg; a program harmadik pillére a helyi életminőséget javító fejlesztéseket foglalja magában, melyen belül 16 különböző támogatási célterület van: tavaly 60 milliárd forint támogatásban részesültek a kistelepülések ilyen jogcímen.
Nagygyimót öt támogatási célra benyújtott pályázata is nyert, többek között egy volt egyházi iskolaépületet újítanak fel – közölte Gyopáros Alpár.
Szaller Zsolt, Nagygyimót független polgármestere elmondta, hogy az egyházi épületen kívül megújul a település óvodájának udvara, szigetelik az óvoda épületét, kicserélik a nyílászárókat. Ezenkívül kültéri sporteszközöket helyeznek el a kultúrház előtti parkban, mintegy 800 méteren újul meg a járda, valamint a polgármesteri hivatal belső terei. A felújítások összesen 40 millió forintból valósulnak meg, egy hónapon belül befejeződnek.