×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Fürjes: Karácsony Gergely lemondta a párbeszédet a kormánnyal

 

A kormány képviselői nyitottak lennének bármilyen más fővárosi javaslat napirendre tűzésére és természetesen készen álltak az önkormányzati finanszírozás szakmai és politikai kérdéseinek megtárgyalására is – közölte Fürjes Balázs államtitkár.

Elmarad a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának keddre tervezett ülése, mert Karácsony Gergely főpolgármester új időpont ajánlása nélkül lemondta a korábban közösen kitűzött egyeztetést – közölte a Miniszterelnökség Budapest fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken a Twitteren.

Fürjes Balázs az MTI-nek elmondta: miközben az álláspontok érdemi egyeztetése sok kérdésben megtörtént, és a végleges napirend megállapítása folyt, „a kormányoldalt meglepetésként érte, hogy a főpolgármester lemondja az intézményes párbeszéd lehetőségét”. Ráadásul – tette hozzá – új időpontjavaslat megtétele nélkül, azaz így a városháza bizonytalan időre elhalasztja a főváros-kormány párbeszéd megtartását.

A politikus arról is tájékoztatott, hogy a kormányoldal szeretett volna az egyeztetésen a városvezetéssel közösen megoldást találni a Lánchíd felújítására, megerősíteni a kormány hatmilliárd forintos elkötelezettségét a hídfelújítás támogatására, és válaszokat kapni a Lánchíd állapotát, a felújítást érintő tisztázatlan kérdésekre.

„A kormány képviselői nyitottak lennének bármilyen más fővárosi javaslat napirendre tűzésére, és természetesen készen álltak az önkormányzati finanszírozás szakmai és politikai kérdéseinek megtárgyalására is” – mutatott rá az államtitkár.

Fürjes Balázs hangsúlyozta: azt javasolják a főpolgármesternek, hogy a nyári szünet előtt mindenképpen tartson ülést a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, és mindenképpen találjanak megoldást a Lánchíd aggasztó helyzetének megoldására.

Az államtitkár hozzátette: az ülésen természetesen a főpolgármester által javasolt kérdéseket is napirendre kell tűzni.

A címlapfotó illusztráció.