×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Trianon-emlékművet avattak Pestszentlőrincen

 

Trianon-emlékművet avattak a főváros XVIII. kerületben, az egykori pestszentlőrinci cserkészház udvarán szerdán.

A trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából állított emlékmű a pestszentlőrinci Hargita tér 4. számú ingatlan udvarán a felavatás napján (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A magánkezdeményezésből létrehozott műalkotást, amely fémből készült kopjafákra festett részletekből jeleníti meg a történelmi Magyarország körvonalait, Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő és idősebb Lomnici Zoltán, Legfelső Bíróság egykori vezetője, a Szent István 2025 testület társelnöke avatta fel.

Trianon a magyarság életének egyik legnagyobb traumája

Bajkai István beszédében úgy fogalmazott: nem kétséges, hogy Trianon a magyarság életében az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb trauma. Az első világháborút követő évek történelmi eseményeit és a Magyarországot ért veszteségeket is részletesen felidézve a politikus azt mondta: az alkotás arra emlékeztet, hogy Magyarország 1920. június 4-én megtörettetett.

Azóta is milliók viselik annak a terheit, a bánatát, hogy egykori középhatalom (…) abban a formában megszűnt létezni” – tette hozzá Bajkai István, azt is hangsúlyozva, hogy a trianoni döntés nem békeszerződés volt, hanem diktátum, az antant politikusai pedig „majdhogynem Magyarországot tették felelőssé” a háború kitöréséért.

Bajkai István arról is beszélt, hogy a vannak, akik degradálni akarják a diktátum modern kori hatásait, azok, akik a kettős állampolgárság ellen kampányoltak, majd hozzátette: a nemzeti összetartozás kérdését megpróbálták a baloldalon vitatni.

Ezzel szemben – emelte ki – „a polgári kormányzás mindent megtett a magyar összetartozás érdekében”, annak legjelentősebb megnyilvánulásának a kettős állampolgárság elfogadását nevezte és példaként említette a többi között a Magyar Diaszpóra Tanács létrehozását.

Soha nem volt ekkora szükség a nemzeti összetartozásra

Európa legüldözöttebb népe ma a magyarság, az elszakított területen élő magyarok száz éve nyögik Trianon terheit, kötelességünk tehát, hogy ezeket elviselhetőbbé tegyük – hangoztatta a kormánypárti politikus, majd kijelentette: „soha nem volt akkora szükség a nemzeti összetartozásra, mint manapság”. Hozzátette: meg kell őrizni a magyarságot a jövőnek.

Lomnici Zoltán a többi között kiemelte, hogy a trianoni békediktátum több százezer magyar jogfosztásának, elüldöztetésének kezdete volt. A jogtalanság napjainkban, az Európai Unióhoz való csatlakozással sem szűnt meg, az ellen fel kell lépni – figyelmeztetett.

Lomnici Zoltán, a Szent István 2025 testület társelnöke (b) és Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából állított emlékmű felavatásán (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Trianon után 430 ezer magyarnak kellett elmenekülnie otthonából, mert nem voltak hajlandóak letenni a hűségesküt a román, a csehszlovák és a szerb-horvát-szlovén államra – idézte fel.

Az emlékmű felállításának kezdeményezőjét, az ősei révén Erdélyhez kötődő Orosz Csabát is méltatva Lomnici Zoltán felelevenítette, hogy Trianon után Pestszentlőrinc és Pestszentimre hatezer magyar menekültet fogadott be. A városrész utcanevei is az elszakított területek városait – Nagyszeben, Brassó, Olt és Abrudbánya – jelölik – jelezte.

Lomnici Zoltán egyúttal a trianoni tragédiára adható válasznak azt nevezte, hogy mindenben segítjük azokat a magyarokat, akik ragaszkodnak a szülőföldjükhöz.

Az emlékművet Nemes Csaba református lelkész áldotta meg, a Szent István 2025 testület koszorújának elhelyezése után a résztvevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt.