Pozitív meglepetésre számítanak a belföldi turizmusban

 

Az ágazat szereplői szerint a belföldi, azon belül pedig elsősorban a vidéki turizmus már idén talpra áll, számos eddig kevésbé keresett tájegység, attrakció iránt nőhet az érdeklődés, ezzel párhuzamosan pedig a támogatások révén új, minőségibb szálláshelyek lépnek a piacra.

Gémeskút a Kadarcsi csárda épülete előtt a Hortobágyi Nemzeti Park területén. Pozitív meglepetésre számítanak a belföldi, elsősorban vidéki turizmusban idén (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

„A járvány után minden át fog értékelődni, és a biztonság kérdése jelentősen meg fog növekedni”– mondta a Kossuth Rádió Ütköző című adásában Frankó Pál, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének elnöke.


Hozzátette: az emberek elsősorban otthon érzik magukat biztonságban, ez erősítheti a belföldi turizmust, erre kell készülnie a következő időszakra a turizmus irányításának és a szolgáltatóknak egyaránt. Mindezzel együtt úgy véli, belföldi turizmus idei teljesítménye meglepetés szám lesz, már most lehet érezni ezt a foglalások mennyiségéből.

Hasonlóan optimista Hoffmann Henrik, a Balatoni Turisztikai Szövetség elnöke, aki szerint a vidéki turizmus rövidtávon, akár már a nyár folyamán helyreállítható lesz. Hozzátette: amennyiben a koronavírus-járvány valóban csak ősszel tér vissza, akkor a Balatonnál is sikeres nyárra lehet számítani.

Előtérbe kerül a biztonság az utazásnál

A Balatoni Turisztikai Szövetség elnöke szerint a koronavírus-járvány miatt a turisztikai termék szerkezete meg fog változni. Példaként felhozta, hogy

azon a teraszon, ahol eddig tíz asztal lehetett, nem lehet majd, csak hat.

„Viszont ha időben széthúzzuk az étkeztetést, például turnusokban vacsoráztatunk, akkor ugyanazt a színvonalat tudunk biztosítani, mint eddig” - mondta.

Előtérbe kerül a turizmusban is a biztonság (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Másik példaként felhozta, hogy míg eddig úgy biztosították a tisztaságot a vendéglátóhelyeken, hogy a vendégeket a lehető legkevésbé zavarja a takarítószemélyzet, addig mostantól láthatóvá kell tenni a takarítást. „Azt szeretnék, hogy a vendégnek meglegyen a bizalma, lássa, hogy ott van a takarítónő, minden, amihez a vendég nyúlt, le van fertőtlenítve” – fogalmazott.

Frankó Pál szerint a biztonság nem jelent feltétlenül többletköltséget a vendégekre nézve, mint mondta, várhatóan megváltozik a belföldi turizmus szezonalitása, kiterjed majd tavaszra és őszre is, nem csak a nyári időszakra, aminek köszönhetően a biztonsággal kapcsolatos költségek elosztódnak majd.

Az összefogás és a támogatások segítik az iparágat

Frankó Pál szerint a turizmusban a Magyar Turisztikai Ügynökség nagyon nagy segítséget nyújt, futnak a Kisfaludy-programok, amelyek például már a kisebb szálláshelyekre is kiterjesztettek. Mindez annak köszönhető, hogy nagyon erős az ágazaton belül az összefogás, az egyébként egymással versengő kollégák között is.

„A bajban mindenkit össze tudott fogni, ez nagyon példaértékű, más ágazatok számára is” – tette hozzá.

Hoffmann Henrik szerint „az elmúlt 5-6 esztendőben a hazai turizmus felértékelődött”, mivel megjelent az állam részéről egy turisztikai szervezet, ami forrásokat is tudott hozni az ágazat számára.

Balaton-parti sétány Keszthelyen. A vidéki turizmus mellett a Balatonnál is jó szezonra számítanak idén (Fotó: MTI/Varga György)

A mostani helyzetben nyújtott állami segítségnyújtások közül kiemelte a hitelmoratóriumot, ami az elmúlt években részben hitelből megvalósult fejlesztések tekintetében jelent komoly segítséget. Szintén jelentős segítség a bértámogatás, valamint a még a tavalyi évben a turizmus-vendéglátásba bevezetett Áfa csökkentés 5+4 százalékra (5 százalék az Áfa, 4 százalék a turisztikai hozzájárulás), amit idén kiterjesztettek a szálláshelyekre is, ráadásul a kormány döntése szerint június végéig a + 4 százalék turisztikai hozzájárulást nem kell megfizetni – sorolta.

A Kisfaludy- és más szállásfejlesztés kereteinek mostani kiegészítése révén

„a turizmus előre menekülhet, olyan vonzó beruházások valósulhatnak meg, amelyek Magyarországon tarthatják a vendégeket,

olyan vonzó úticélokat valósíthatnak meg, ahová szívesen utazik a vendég” – fogalmazott.

A felújítás alatt álló Wenckheim-kastély a Békés megyei Szabadkígyóson. Felértékelődhetnek idehaza az eddig kevesebb figyelmet kapó értékeink (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Frankó Pál a Kisfaludy-programon elül kiemelte a szállásadók esetében a szálláshelyek fejlesztésére felhasználható, szobánként egymillió forintos támogatást, „ami még tovább erősíti azt, hogy egyre jobb és minőségibb szálláshelyek legyenek Magyarországon” – fogalmazott. Hozzátette: az elmúlt években megvalósult fejlesztések révén több új szálláshely is piacra lép idén, ami ki tudja majd szolgálni a várhatóan megnövekedő keresletet.

Felértékelődhetnek a kisebb szálláshelyek

Hoffman Henrik szerint fel fognak értékelődni olyan szálláshelyek, ahol kevesebb a személyes kontaktus, mint a házbérlés, vagy akár csak szoba bérlése, és ugyanúgy fel fognak értékelődni olyan értékeink, amelyek eddig kevésbé voltak keresettek, kevésbé voltak szem előtt.

„Mi is, ahogy a vendég is, tanuljuk az új szabályokat. Látunk jó gyakorlatokat, amelyeket folyamatosan értékelünk és biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk biztonságban vendégeket fogadni az idei nyáron, és az év további részben” – mondta.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A címlapfotó ilusztráció.