×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Balog Zoltán: Szolidaritással és szeretettel forduljunk az idősebb generáció felé

 

Balog Zoltán református lelkész, az emberi erőforrások korábbi minisztere közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a koronavírus-járvány utáni újrakezdésről.

Véleménye szerint két nagy veszéllyel nézünk most szembe az elmúlt időszak, lelki és szociális sokkélményei után.

Az egyik ilyen, hogy úgy akarunk visszatérni a normális életbe, hogy nem érdekelnek minket az elmúlt időszak tapasztalatai.

A másik veszély pedig az, hogy szembefordulunk az idősebb generációval, azokkal, akiket éppen védenünk kellene.

„Elfordulunk tőlük, izoláljuk őket és akadályokat látunk bennünk és ahelyett, hogy az összefogás és a szolidaritás érvényesülne, inkább perifériára szorítjuk őket” – tette hozzá.

Emlékeztetett a Tízparancsolat egyik ősi parancsára, hogy tisztelt anyádat és apádat.

A fiatalabb generáció a középgeneráción keresztül látja és tapasztalja majd, hogyan kell bánni az idősebbekkel, és amikor mi kerülünk ebbe a nemzedéki sorba, úgy fognak ők is bánni velünk – tette hozzá.

Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy ne engedjük, hogy csökkenjen az összetartozás élménye. A szolidaritás mellé szükség van arra is hogy jobban szeressük egymást, mint eddig.