×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tovább gyarapodott, és még csábítóbb lehet a budapesti agglomeráció

 

Tovább gyarapodott, és még csábítóbb lehet a budapesti agglomeráció, ahol akár 16–30 millió forinttal is olcsóbban lehet lakóingatlant vásárolni, mint a fővárosban.

(Forrás: ingatlan.com)

Beszédes kép rajzolódik ki a különböző települések népességének változásairól, ami a lakáspiaci helyzetet is befolyásolja – derül ki az Ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a hivatalos adatok alapján megvizsgálta, egy-egy településen mennyivel többen laktak az idei év elején, mint egy évvel korábban, valamint azt, hogy a legnépszerűbb településeken hogyan alakulnak az ingatlanárak a budapesti átlaghoz képest.

Az egész országban a budapesti agglomeráció településein nőtt a legjelentősebben az ott élők száma, ez a költözések mellett a természetes növekedést, vagyis a születéseket is magában foglalja” – fogalmazott Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az első három helyen Érd, Szigetszentmiklós és Veresegyháza áll. Az első tízben szerepel továbbá Dunaharaszti, Gyömrő, Nagytarcsa, Halásztelek, Délegyháza, Göd és Biatorbágy is.  „Az agglomerációs települések gyarapodásában szerepe van az utóbbi években látott lakásépítési boomnak és a budapesti árrobbanásnak is. Nagyon sokan vágtak bele ugyanis családi vagy ikerház építésébe a 2019 végén kifutó kedvezményes lakásépítési áfa, illetve az állami támogatások miatt” – tette hozzá Balogh László.

Százezrekkel olcsóbb egy négyzetméter

A hivatalos adatok szerint Érden 775-tel nőtt a létszám egy év alatt, így teljes népesség megközelítette a 70 ezret. Szigetszentmiklóson 513 fővel nőtt a lakosság, így a város majdnem 40 ezres népességgel kezdte a 2020-as évet, Veresegyházán pedig 503-mal nőtt a lélekszám egy év leforgása alatt.

Az Ingatlan.com szakértője elmondta, hogy az agglomerációs települések sokak számára azért jelentenek vonzó célpontot, mert az ingatlan- és telekárak alacsonyabbak, mint a fővárosban. Továbbá több a zöld terület, valamint a házfelújításokra alkalmas ingatlanok száma is magasabb, ami a koronavírus lecsengése után még vonzóbbá teheti ezeket a településeket.

A legolcsóbb négyzetméterár átlagosan 408 ezer forint

A szóban forgó tíz agglomerációs településen jóval alacsonyabbak a lakásárak, mint Budapesten. A fővárosban az átlagos négyzetméterár 704 ezer forintot tett ki április végén, ami 156–296 ezer forinttal haladja meg az említett településeken jellemző kínálati árat. Érden áprilisban 473 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kínálták a lakóingatlanokat, azaz lakások és házak négyzetméterét, Szigetszentmiklóson 433 ezer forintért, Veresegyházán pedig 459 ezer forintért. A tíz érintett budapesti agglomerációs település közül Délegyháza a legolcsóbb, ott egy négyzetméter átlagosan 408 ezer forintba kerül.

Mindez azt is jelenti, hogy az átlagárakat egy 100 négyzetméteres lakóingatlanra vetítve az agglomerációs településeken Budapesthez képest akár 16–30 millió forinttal olcsóbban lehet vásárolni.

A címlapfotó illusztráció.