×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Buborékágyat készíttetett a kiskunhalasi kórház

 

Buborékágyat készíttetett a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház, így biztonságosan tudják szállítani a betegeket, a koronavírus-fertőzött betegeket is az osztályokon belül, ha szükség lesz rá. Az intézményben folyamatos a férőhelyek bővítése. Az orvosok abban bíznak, hogy üresen maradnak a kórtermek.

A kiskunhalasi kórház a betegek biztonságos szállítása érdekében egy buborékra hasonlító eszközt készíttetett el. A kórház egy műanyaggyártó céget keresett fel, amely legyártotta a prototípust. Ezt a szerkezetet egyszerűen rá kell helyezni az ágyra, és már szállítható is a beteg.

„A legelsők között lettünk kijelölve, mint járványkórház, az itt lévő megyei infektológiai osztályon, amit kibővítettünk nyolcvanágyas kapacitásra” – mondta a Kossuth Rádió Napközben című műsorában Ördögh Csaba, az intézmény orvosigazgatója.

Hozzátette, az elmúlt időszakban négy betegük volt, akik igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak. Mind a négyen meggyógyultak, és hazaengedték őket.

„Mind a négy beteget úgy tudtuk meggyógyítani, hogy közben az egészségügyi dolgozók közül senki nem betegedett meg. Betartotta mindenki azokat az óvintézkedéseket, amelyeket ilyenkor kötelező betartani” – hangsúlyozta az orvosigazgató.

Szinte lehetetlen a buborékágyak beszerzése a világpiacon

„A kórház megpróbál úgy felkészülni a koronavírus-fertőzött betegek ellátására, hogy a célkitűzés szerint leginkább a dolgozóikat védjék meg” – emelte ki Szepesvári Szabolcs, a kórház főigazgatója.

Elsősorban ennek kell megfelelni, ugyanis, ha az egészségügyi dolgozót elveszítjük, akkor nem lesz aki ellássa a betegeket. Ahhoz, hogy ezeket a betegeket, bizonyos betegutak kereszteződésével biztonságosan lehessen szállítani,

ahogy több másik országban is, úgynevezett buborékos szállítást biztosítunk.

Ezeket a buborékokat beszerezni a világpiacon szinte lehetetlen – részletezte a főigazgató.

„Mivel Soltvadkert–Pirtó a műanyagipar fellegvára Magyarországon, így megkerestünk egy műanyagiparban jártas céget, és leültünk megtervezni, hogy kell kinéznie egy ilyen buboréknak, és minek kell megfelelnie, majd sikerült is a prototípust elkészíteni” – mondta.

A prototípus tesztelése zajlik, és abban az esetben, hogyha ez megfelelő, akkor többet is legyárt a cég.

A kiskuhalasi kórházban jelenleg

nyolcvan koronavírus-fertőzött beteg ellátására alkalmas ágy van.

Ezeket a felnőtt fertőző osztály épületében helyezték el, teljesen elkülönítve a főépülettől. Az épületben három kórterem kétágyas, ahol teljes intenzív ellátást tudnak biztosítani már három hete, lélegeztetőgéppel is.

Az épületben továbbá kialakításra került egy szülőszoba, egy császárműtő és egy újszülöttellátó arra az eshetősgére, ha koronavírus-fertőzött várandósok kerülnének a kórházba, akkor őket is teljesen elkülönítve, a piros zónán belül látják el az orvosok és az ápolók, és a szülést biztonságosan levezetik.

Mintegy 321 ágy válik szabaddá

A kórház összágyszámának a hatvan százalékát kellett szabaddá tenni, ami 321 ágyat jelent. Jelenleg 280 ágy elérhető a kórházban, csütörtökre a maradékot is biztosítani tudják, illetve 150 ágy áll rendelkezésükre a mobil járványkórházban – részletezte.

A kórházigazgató elmondta, az ágyak felszabadítására három héttel ezelőtt kezdtek el felkészülni, miután veszélyhelyzetet hirdetett a kormány.

 „Három osztályt kellett a többi közé beintegrálni, hogy megoldást találjunk a szükséges ágylétszám biztosítására, mégpedig a kardiológiát, az általános belgyógyászatot és a gasztroenterológiai részleget. Így a hatodik emelettől felfelé a kórház minden régi osztálya a koronavírus-fertőzöttek ellátásra készen áll” – mondta Szepesvári Szabolcs.

Hozzátette, arra, hogy a mobil járványkórházat mikor tudjuk megnyitni, többlépcsős terv van. Elsősorban, humánerőforrás-elosztás szempontjából célszerű csak akkor megnyitni, amikor a nyolcvanágyas jelenlegi járványkórházunk kapacitása nem elegendő a betegek ellátásához.

„Addig amíg ez elegendő, addig ez halasztható, mert amikor szükség lesz erre a megoldásra, két különböző telephelyen kell humán erőforrást biztosítani, ami komoly logisztikát igényel. A megyében született egy háromoldalú megállapodás, hogy abban az esetben, ha koronavírus-fertőzött betegeknek az aránya nő, akkor a három megyei kórház közös együttműködésben fog átcsoportosítani orvosokat és nővéreket” – fejtette ki.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.