Ünnepi akusztik koncert Szarka Tamással és zenekarával

 

Különleges Akusztik adással jelentkezik az M2 Petőfi TV húsvétkor: a Ghymes együttesből ismert Szarka Tamás játszik ezúttal az A38 színpadán.

„Remek volt a hangulat a felvételen, ami nálunk általános, de nem törvényszerű. Itt (is) belefeledkeztünk a muzsikába. Innen gondolom, hogy jól éreztük magunkat és egymást“ – mondta Szarka Tamás.

Elárulta, hogy bár a koncerten még nem lesz hallható, de a napokban jelenik meg egy friss, húsvéthoz kötődő szerzeménye.


A húsvéti – még a korlátozások előtt rögzített – koncerten a Ghymes legismertebb szerzeményei (Tánc a hóban, Alhambra, Kézfogás) mellett, Szarka Tamás „Sósósó“ című szólóalbumának néhány opusa és a grandiózus 2018. augusztus 20-i budapesti tűzijáték dalai is elhangoznak majd.

„A közönségnek üzenem, hogy minden találkozás velük az életünk elemi része – a televíziós is. Ezekben a lehetetlen időkben meg aztán különösen. Öröm ez nekünk, hogy együtt lehetünk. Ha így, hát így. Aztán majd úgy, mindenhogy is” – fűzte hozzá a Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, aki arra kért mindenkit, hogy vigyázzanak magukra.

„Mi is vigyázunk magunkra, hogy legyünk Nektek“ – tette hozzá.

Szarka Tamás és zenekara Akusztik április 12-én 22:00-kor a Petőfi Rádióban és április 13-án hétfőn, 22:15-kor az M2 Petőfi TV-n!