Kiemelt támogatás irányul a kutatás-fejlesztés területére

 

Munkahelyük megvédése érdekében bértámogatásban részesülnek a kutatási, fejlesztési és innovációs (kfi-) szektor magasan képzett munkavállalói – nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.

György László kiemelte: a kormány célja a szektorban dolgozó több tízezer munkavállalói tartós foglalkoztatása, a munkabérek fenntartása és az elbocsátások elkerülése.

A kfi-szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása elengedhetetlen a gazdaság újraindításához, a támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok, magasan képzett szakemberek után kaphatják a vállalkozások.


A támogatás kiterjed minden nem költségvetési szerv munkáltatóra, ahol kutatást, fejlesztést végeznek – hangsúlyozta az államtitkár.

Az ITM tájékoztatása szerint a program így minden ágazatot érint, hiszen minden gazdasági szektorban van kutatással is foglalkozó vállalkozás, ezért a teljes nemzetgazdaság számára biztosítják a támogatáshoz történő hozzáférést. A kormány 40 százalékos bértámogatást vállal a kfi-szektor munkavállalóinál három hónap időtartamra, melynek maximális mértékénél a szektorban mért bruttó átlagkeresetet, illetve az ahhoz kapcsolódó munkáltatói járulékokat kell figyelembe venni - írta.

György László közölte: a támogatás összege nem haladhatja meg a munkáltatói járulékokat is figyelembe véve a havi 318 920 forintot dolgozónként. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja, a támogatás fejében garantálnia kell a vállalkozásnak a kérelem benyújtása előtti létszámának szinten tartását, illetve a munkavállaló legalább három hónapig történő tovább foglalkoztatását. A támogatás, illetve a tovább foglalkoztatás időtartama alatt a munkáltató a munkavállaló veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti munkabérét nem csökkentheti – tette hozzá.

A program forrását az újonnan létrehozott Gazdaságvédelmi Alap biztosítja, a kérelmet a munkáltató a székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei – vagy fővárosi – kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához nyújthatja be a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy annak megszűnését követő egy hónapon belül – közölte az államtitkár.

A címlapfotó illusztráció.