Több intézkedést is elrendelt a tiszti főorvos a fővárosi fenntartású idősotthonban

 

Elviszik a betegeket a fővárosi önkormányzat által fenntartott Pesti Úti Idősek Otthonából. Kiderült ugyanis, hogy már csaknem százötvenen fertőződtek meg, és öten meghaltak, vagyis nem tudta a fenntartó megfékezni a járvány terjedését. Karácsony Gergely főpolgármester szerint, eddig mindent rendben találtak a szakértők az intézményben. Délután azonban személyesen is ott járt az országos tiszti főorvos, ő másként látta. Ezért több sürgős intézkedést is elrendelt – derül ki az M1 Híradójából.

Müller Cecília országos tiszti főorvos a Pesti úti idősotthonban (Fotó: MTI/NNK)

Több mint százan biztosan megfertőződtek a Pesti Úti Idősek otthonában – jelentette be az operatív törzs csütörtök délelőtti tájékoztatóján a tiszti főorvos. Estére ez a szám százötvenre emelkedett.


A tiszti főorvos személyesen látogatott el az idősotthonba

Ez a szám minden bizonnyal még tovább fog nőni, hiszen a szűrővizsgálatokat napok óta végzik a népegészségügyi szakemberek és még mindig nincs meg minden bent lakó teszteredménye. A fővárosi fenntartású intézményben ugyanis nagyon sok, csaknem ötszázötven idős ember él.

Mostanra az is kiderült, hogy a fertőzött lakók közül öten már életüket vesztették. A napról napra súlyosabbá váló helyzet miatt a tiszti főorvos személyesen ment el az idősotthonba és munkatársaival az egész épületet végigjárta. Azt mondta: a hiányosságokat szeretnék feltárni, hogy legyen esély a vírus terjedésének megállítására.

A helyszíni szemle után Müller Cecília az M1-nek azt mondta: az otthonban mindenki segítőkész volt, hiányosságok azonban akadtak. Ezért több intézkedést is elrendelt, így például az aktuális járványügyi helyzethez igazítva

a dolgozók újbóli képzését, egy erőteljes fertőtlenítő takarítást, valamint azt, hogy folyamatosan legyen orvosi ellátás.

A fenntartó fővárosi önkormányzat szerint azonban az otthonban minden rendben van.

Több vizsgálat is volt az otthonban 

Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán a napokban több posztjában is arról írt, hogy volt vizsgálat a Pesti Úti Idősek Otthonában, ahol nincs semmi gond, minden szabályszerűen működik. A főváros felelősségét felvető kritikákra pedig úgy reagált, hogy

azok nem az ő munkájukat minősítik, sokkal inkább az ott dolgozókét.

Személyesen azonban egyáltalán nem válaszolt a saját és a főváros felelősségét firtató kérdésekre. Mint ahogyan helyettese, a DK-s Gy. Németh Erzsébet is inkább elment a kamera elől, pedig az egészségügy kimondottan az ő területe.

Az most már sajnos kijelenthető, hogy a Fővárosi Önkormányzat, tehát Karácsony Gergelyék által fenntartott Pesti Úti Idősek Otthona gócponttá vált.

Számos hibát követett el a fővárosi önkormányzat

Számos hibát követett el a fővárosi önkormányzat, például azt, hogy

a védőfelszerelések nem érkeztek meg időben az idősotthonba

– így látja a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt ezért azt követeli, hogy induljon mihamarabb hatósági vizsgálat az ügyben.

Alapos a gyanú, az igazolt fertőzöttek magas száma és az elmaradt védekezési intézkedések miatt, hogy a fenntartó, tehát Karácsony Gergely által vezetett főváros felelőssége megállapítható, de ehhez egy szigorú vizsgálat kell és reménykedjünk abban, hogy ez a szigorú vizsgálat segíteni fog abban, az idős otthonban bent lévő, de még nem fertőzött időseket meg lehet védeni” – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Délután sorra érkeztek a mentőautók az intézménybe. Mindenkit, akiről eddig kiderült, hogy megfertőződött,  kórházba vitték. Ha lesznek újabb pozitív esetek, őket is egészségügyi intézményekbe szállítják.

A legutolsó csoportot 18:45-kor szállította el egy tíz mentőautóból álló konvoj a kórházakba”  – mondta az M1 tudósítója. Hozzátette, „akiknek az állapota nem indokolta a mentővel való kórházba szállítást, azokat egy elkülönített BKK busz szállította kórházba”.