Álhír #3: A kormány eltörölné a nyugdíjat

 

Az igazság az, hogy Orbán Viktor épp az ellenkezőjét, a nyugdíjak megemelését jelentette be.

Újabb lendületet vett az interneten az az álhír, hogy a kormány el akarja törölni a nyugdíjakat. Vagyis ismét egy olyan hamis információ kering az álhír-oldalak segítségével, amit már többször cáfoltak – hangzott el az M1 Híradójában.


Áder János rendkívüli sajtótájékoztatón kirúgással fenyegette azokat, akik a kormányt támadják – néhány hete ez az álhír terjedt a köztársasági elnökről az Ötpercpihenő nevű oldalon. A portál egy hamis idézetet adott Áder János szájába, olyat, amelyet a köztársasági elnök soha nem mondott.

A cikket harmincezren osztották meg az interneten. Ahogy azt az írást is, amelyben Deutsch Tamás állítólagos mondatait foglalták össze. A fideszes EP-képivselőtől is egy nemlétező nyilatkozatot idéztek arról, hogy eltörölné a nyugdíjat és akiknek ez nem tetszik, azoknak azt üzeni, hogy ne hőzöngjenek.

Az Ötpercpihenő nevű álhíroldal rendszeresen riogat a nyugdíjak eltörlésével,

a kitalált idézeteket pedig rendre kormánypárti politikusok szájába adják. Egy hasonló cikk miatt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter büntetőfeljelentést is tett. Az álhír azonban nem tűnt el az internetről. Sőt, még most, a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet alatt is többen megosztották.

Az Ötpercpihenő ugyanis időről időre újra közzé teszi a már korábban cáfolt hamis híreket is. A nyugdíjak eltörléséről szóló cikket például legutóbb vasárnap, immár sokadjára posztolták a közösségi oldalon.

Pedig Orbán Viktor hétfőn épp az ellenkezőjét, vagyis az időseknek fizetett járandóság bővítését és a 13. havi nyugdíj visszavezetését jelentette be.

Nem csak a nyugdíjasok váltak célponttá,

az interneten nemrég az is elterjedt, hogy a kormány meg akarja hosszabbítani a tanévet az otthoni oktatás miatt. Ez azonban nem igaz, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelezte, hogy az ügyben feljelentést tett.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az álhírek terjedésében az egyéni felelősségvállalás elengedhetetlen: az ál- és rémhírek ugyanis a leggyorsabban a közösségi médiában, megosztásokkal terjednek.

A járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője az elmúlt napokban többször is arra kért mindenkit, hogy felelősen írjon és osszon meg tartalmakat, azok ugyanis, ha valótlanok, megnehezítik a védekezést és félelmet kelthetnek. A törvények mostantól szigorúbban is büntetik az álhíreket. Az operatív törzs tájékoztatása szerint eddig több mint félszáz esetben indult rémhírterjesztés vagy közveszéllyel való fenyegetés miatt büntetőeljárás.

A címlapfotó illusztráció.