Szükségtelen az otthoni élelmiszerkészletek felhalmozása

 

Hatalmas tömeg volt szombaton a boltokban, főként a reggeli, délelőtti órákban, és ugyanúgy néhány centire álltak egymástól az emberek a pénztárnál, mintha éppen nem egy világjárvány közepén lennénk. Ez azért baj, mert az ilyen találkozásokat is minimumra kellene csökkenteni – hangzott ez az M1 Híradójában.

Egy miskolci gyógyszertárba csak annyi beteget engednek be, amennyi kiadóablak működik. A közelgő nemetei ünnep miatt a napokban többen váltották ki a gyógyszereiket.

Az emberek nagy része tudomásul vette, hogy most már a gyógyszertár előtt kell várakozni, és ezt csendben és fegyelmezetten teszik. Fel kell hívjuk a figyelmet arra is, hogy a gyógyszertár előtti várakozásnál is tartsák a megfelelő távolságot a fertőzésveszély elkerülésének érdekében” – mondta Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége szakmai igazgatója.


A hévízi termelői piacon is kézfertőtlenítők vannak a koronavírus miatt. Ezeket a vásárlók és az árusok is használhatják. Tovább szigorították a higiéniai szabályokat is, csak fóliával letakart élelmiszereket lehet eladni, illetve táblák figyelmeztetnek, hogy tilos az árut megérinteni. Sonkát és sajtot is csak pálcikával szabad kóstolni.

A budapesti boltokban a kasszáknál napok óta sorok kígyóznak. Néhányan így készülnek a koronavírusra. Nem mindenki halmoz fel készleteket a vírus miatt, sokan a boltok március 15-i zárva tartása miatt vásároltak szombaton. A tartós élelmiszer mellett kelendő a frissáru is. A forgalom a megszokott mintegy háromszorosa, megközelíti a karácsonyi szezont.

Nincs értelme nagyobb élelmiszerkészleteket felhalmozni” – mondta az M1-nek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Hangsúlyozta: lehet, hogy a polcok kiürülnek, de ez időszakos, az élelmiszerellátás Magyarországon biztosított, nem kell hiányra számítani. Ezért is felelőtlenség az élelmiszerhiányhoz kapcsolódó pánikkeltést.

Hozzátette, a legfontosabb garancia a készlethiányra az, hogy a hazai élelmiszerkínálat 80 százaléka hazai forrásból származik, tehát a gyártókapacitások rendelkezésre állnak. Vámos György arról is beszélt: minimális áremelkedésre lehet számítani, de a magyar üzleteknél eddig nem tapasztalták, hogy a kereskedők extraprofitra szeretnének szert tenni, és ezt a kormány ellenőrzi is.

A címlapfotó illusztráció.