Minden megyében és a fővárosban is plusz kocsikat állított szolgálatba az OMSZ

 

Ha valakiben felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja, fontos, hogy ne személyesen, hanem telefonon keresse meg a körzeti orvost. A járvány megelőzésére és a nyugalom megőrzésére a Belügyminisztérium és az operatív törzs a telefonos és írásos segítségnyújtás mellett hiteles, naprakész információkkal tájékoztatja az embereket.

Minden megyében és a fővárosban is plusz kocsikat állított szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), hogy biztosítsák a koronavírus-fertőzés gyanúja miatti kórházba szállításokat – mondta a szervezet szóvivője az M1-en.

Minden mentőautónak tartozéka a védőfelszerelés

Győrfi Pál kiemelte: az OMSZ története során mindig fel volt készülve arra, hogy fertőző betegeket lásson el, jelenleg is minden mentőautónak tartozéka az ehhez szükséges védőfelszerelés.

Hozzátette: arra is felkészültek, hogy kórházba szállítsák azokat az embereket, akiknél felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja.

„Ezért

minden megyében plusz kocsikat állítottak szolgálatba,

és a fővárosban is több ilyen autó működik” – emelte ki.

A szóvivő közreműködésével készült tájékoztató videó kapcsán Győrfi Pál a higiénés szabályok betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet, amelyek nemcsak a koronavírus, hanem az influenza és a nátha ellen is használatosak.

Hangsúlyozta: Magyarországon 250 éves múltra visszatekintő közegészségügyi és járványügyi szervezet dolgozik, van egy koordináltan működő magyar egészségügyi hálózat, és van egy erős kormányzati szándék a biztonság garantálására.

Hétre nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Magyarországon hét új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük négy iráni, egy brit, és kettő magyar állampolgár. Az első két fertőzött két iráni egyetemista, egyikük egy gyógyszerészhallgató, a másik a Szent István Egyetem hallgatója.

A harmadik beteg egy brit férfi, aki Debrecenben él és gyakran járt Milánóba. A negyedikre kontaktkutatások során találtak rá, ő a gyógyszerészhallgató barátnője.


Az ötödik beteg egy 70 éves magyar, súlyosan beteg férfi. A hatodik fertőzött egy 22 éves iráni férfi, aki a Magyarországon elsőként diagnosztizált iráni gyógyszerészhallgatóval együtt egy születésnapi partin vett részt. A hetedik beteg a brit férfi 59 éves magyar felesége.

koronavirus.gov.hu portál adatai szerint a hét fertőzött mellett 67-en vannak karanténban, akkreditált laboratóriumban pedig 362 mintát vizsgáltak meg.

A Semmelweis Egyetem elsőként vezette be az óvintézkedéseket Magyarországon

A Semmelweis Egyetem január 27-én a hallgatói számára kötelezővé tette egy formanyomtatvány kitöltését, mivel akkor indult el a szemeszter, és akkor tértek vissza a külföldi diákok. Ezen nyomtatvány alapján akkor kiszűrtek 12 olyan személyt, akiknél szóba jöhetett volna koronavírus-fertőzés.

„Őket folyamatos megfigyelés alatt háziőrizetbe helyezték, tünete egyiküknek sincs” – mondta Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese.

Az egyetem fokozottabban biztosítja hallgatói számára a védőfelszereléseket. Elkészítettek számtalan olyan tananyagot, amelyet akár távoktatás formájában tudnak biztosítani a diákok számára.

Koronavírus-fertőzés gyanúja esetén tárcsázza a 06 80 277 455-ös, vagy a 06 80 277 456-os telefonszámot, vagy írjon a koronavirus@bm.gov.hu e-mail címre.

A címlapfotó illusztráció.