Horváth László: A gyöngyöspataiak 98 százaléka nemet mondott a politikai akcióra

 

A politikai tüntetés szervezői saját magukat leplezték le, hiszen a szabad Gyöngyöspatáért meghirdetett demonstrációra Gyöngyöspatáról nem egész egy busznyi ember érkezett. Ez azt jelenti, hogy a gyöngyöspataiak 98 százaléka nemet mondott erre a politikai akcióra – jelentette ki Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes parlamenti képviselője vasárnap a kormány Facebook-oldalán elérhető videóban.

Horváth László azt hangsúlyozta: világossá vált, hogy a Soros György által támogatott szervezetek nem akarnak békés együttélést magyarok és cigányok között, és nem akarnak tisztességes, jó és igazságos válaszokat a meglévő problémákra. Az ő receptjük – emelte ki –, hogy először tudatosan gerjesztenek egy konfliktust, majd harcba szólítják a cigányságot a többségi társadalommal szemben.

Ez tisztességtelen és elfogadhatatlan” – jelentette ki a miniszterelnöki megbízott.

Hozzátette: számukra az a fontos, hogy az elmúlt években a cigányság többségének számára a segélyalapú életet felváltotta a munka- és tanulásalapú élet. Senkinek nem fogjuk engedni, hogy ezt a nehezen elért közös eredményt a saját politikai céljai miatt lerombolja – szögezte le Horváth László.